video 4013043 640

Az eljárás adatai alapján 2021. november 24-én késő este az akkor még ismeretlen tettesek betörtek egy büssüi ingatlanba, ahonnan többek között laptopot, motoros fűrészt, tartós élelmiszereket és dohányt tulajdonítottak el.

 

 

Az adatgyűjtés során a kamerafelvételek elemzését követően a rendőrök látókörébe került egy helyi házaspár, akiket másnap elfogtak és előállítottak az Igali Rendőrőrsre.

atadas Bussu 1

A nyomozók a 47 éves férfit és az 52 éves asszonyt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök a gyanúsítottaknál tartott házkutatások alkalmával az ellopott dolgok jelentős részét megtalálták, amiket november 25-én visszaadtak a sértettnek.

 


A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsai a hasonló esetek megelőzésére:

 

Besurranásos lopások:

 

- Ha otthon tartózkodik, zárja lakásának bejárati ajtaját, alacsonyan levő ablakait, kert-, vagy garázskapuját!

 

- Iratokat, táskákat, mobiltelefonokat lehetőleg ne az előszobában, vagy a bejárati ajtó közvetlen közelében tároljon!

 

- Vásárlások, szórakozóhelyek, vendéglátóhelyek látogatása során iratait, táskáját mindig tartsa felügyelet alatt, kabátjában ne tartson pénzt, ill. értékeket!

 

Betörések:

 

- Utazási szándékáról ne beszéljen idegenek előtt, csak a közvetlen családtagok vagy megbízható barátok tudjanak elutazása időpontjáról!

 

- Szereltessen fel korszerű, több ponton záródó ajtót, rácsot az ablakokra, ajtókra!

 

- Kérjen meg valakit (rokon, szomszéd, barát), aki távolléte alatt elmegy a lakásukra, körülnéz, felkapcsolja a villanyt, üríti a postaládát, elsepri a havat vagy a lehulló faleveleket, azt a látszatot keltve, hogy a lakás nem lakatlan.

 

- Elutazás előtt az ajtókat, ablakokat mindenhol gondosan zárja be!

 

- Amennyiben módjában áll, szereltessen fel riasztórendszert, kamerarendszert!

 

 

Címlapkép forrása: pixabay.com

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.