KÉK HÍREK

Marcali 2

A rendőrök a koronavírus elleni közös küzdelem jelképeként a települések vezetőivel, képviselőivel együtt ültettek fákat szerte a megyében.

 

 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ebben az évben indította el kihívását, amelynek lényege, hogy a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelhívás céljából facsemetéket kell elültetni minél több településen. A fa az évek múlásával terebélyesedik, egyre magasabbra nő, így szimbolizálja az életet, annak megújulását és legyőzhetetlenségét.

 

Ennek jegyében 2021 novemberében hat somogyi rendőrkapitányság összesen nyolc településen, Barcson, Igalban, Marcaliban, Nagyatádon, Nagybajomban, Ordacsehiben, Siófokon és Tabon ültetett csemetefát a települések vezetőivel, képviselőivel együtt, amelyek a széleskörű összefogást is jelképezik.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.