KÉK HÍREK

kep1 somogy

A Siófoki Járási Ügyészség több rendbeli – köztük nagyobb értékre elkövetett - lopás miatt emelt vádat azzal a hatvanas éveiben járó férfival szemben, aki Siófokot és környékét megsarcolva több mint 3 millió forint kárt okozott a sértetteknek.

 

 

A rendezetlen életvitelű, italozó életmódot folytató vádlott 2021 júniusában kezdett el Siófokon, illetőleg annak vonzáskörzetében ingatlanokat feltörni. A férfi egy hónapon belül 11 lakóházba tört be. Előfordult, hogy egy kővel dobta be az ablakot, de több esetben egyszerűen csak besurrant a nyitva felejtett nyílászárón keresztül, sőt olyan is megesett, hogy a helyszínen talált létrán felmászva akart behatolni egy emeleti ablakon.

 

A vádlott a bűncselekmények elkövetése során egyes esetekben csak egészen minimális zsákmányt tudott magával vinni, de volt olyan családi ház is, ahonnan 1,7 millió forint értékben lopott el arany és ezüst ékszereket, illetve készpénzt. A férfi a lopássorozat végére összesen 18 sértettet károsított meg, akiktől több mint 3,2 millió forint értékű ingóságot tulajdonított el jogtalanul.

 

A férfit végül 2021 júniusának végén fogták el a siófoki nyomozók, a vádlott letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

 

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, több mint 2 millió forint vagyonelkobzás elrendelésére és a sértettek polgári jogi igényeinek megítélésre tett indítvány.

 

A fotó a Siófoki Rendőrkapitányság helyszíni szemléjén készült.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.