Skip to main content

Félreértés miatt kialakult vita során szúrta mellkason a testvérét

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2022. január 25. Kedd, 09:10

cats ugyeszseg

A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki egy családi vita során okozott életveszélyes sérülést bátyjának.

 

 

A férfi Angliában dolgozott, 2021 októberében jött haza látogatóba édesanyjához, ahol találkozott a szintén külföldről hazatérő bátyjával. A testvérek másnap horgászni mentek, melynek során nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak el, majd az italozást a lakóhelyükhöz közeli kocsmában folytatták.

 

A vádlott a kora esti órákban hazament, ahol édesanyja megkérdezte tőle, hogy látta-e a szemüvegét, amit a vádlott ittassága miatt vádaskodásként élt meg, ezért kiabálni kezdett az asszonnyal. A kiabálásra bátyja is hazament, aki felelősségre vonta öccsét a tiszteletlen hangnem miatt. Az udvaron tartózkodó testvérek közötti vita ezután dulakodássá fajult, de a családtagok szétválasztották őket.

 

A felindult férfi ekkor megöléssel fenyegette meg testvérét, majd bement a konyhába, ahonnan egy 15 cm pengehosszúságú konyhakéssel tért vissza. A testvére felé fenyegetően meginduló, agresszív férfi útját a rokonok igyekeztek elállni, de a sértett kilépett a takarásukból. Ezt kihasználva a vádlott odalépett bátyjához, és közepes erővel a mellkasának jobb oldalába szúrt.

 

A szúrást követően a férfi édesanyja azonnal kivette a kést a fia kezéből, míg a sértetthez a barátnője hívta ki a mentőket, akik erősen vérző, súlyos állapotban szállították kórházba az idősebbik testvért. A sértett mellkasi szúrt sérülése a mellüreg megnyitásával járt, és az emiatt fellépő közvetett életveszélyes állapotot a gyors és szakszerű orvosi ellátás hárította el.

 

A rendőrök a támadót még a helyszínen elfogták és őrizetbe vették, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

 

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az eljárás alatt mindvégig letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A főügyészség a feltételes szabadságra vonatkozó törvényi rendelkezések szigorodása miatt arra is indítványt tett, hogy a bíróság a feltételes szabadság kedvezményéből zárja ki a vádlottat, mivel a súlyos, életellenes bűncselekményt hozzátartozója sérelmére követte el.

 

Az elkövetés eszközéről és a helyszínről a fényképeket a nyomozó hatóság készítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb