torvenyszek

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa a mai napon 30 napra elrendelte egy 40 éves férfi letartóztatását.

 

 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt – aki rendőrként dolgozik a Pécsi Rendőrkapitányságon – 2019 novemberében fegyver nélkül, majd 2020 májusában egy maroklőfegyverrel, vagy annak látszó tárggyal egy pécsi bank bankfiókjában az ott dolgozókat fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy készpénzt adjanak át részére, mindösszesen több mint 7.000.000,- Ft értékben.

 

A gyanúsított a részére kiosztott szolgálati maroklőfegyvert és lőszert a tárolásra vonatkozó engedély kereteit túllépve tartotta birtokában, azokat a rendőrség épületéből kivitte.

 

A fentieken túl 2020 novemberében a Robotzsaru rendszerben hatáskörét túllépve keresett rá azon rablás miatti nyomozás ügyiratára, melyet a gyanúsítás szerint ö maga követett el.

 

A bíróság a terhelt letartóztatását a szökés illetve elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása veszélyére hivatkozva rendelte el. A határozatot az ügyész és a terhelt tudomásul vette, míg a védő fellebbezést jelentett be ellene.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.