KÉK HÍREK

kep3 scaled

A Kaposvári Járási Ügyészség többszörösen minősülő csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal nyolc vádlottal, valamint 37 fiktív hitelfelvevőként közreműködő társukkal szemben, akik hamis okiratokat felhasználva százmilliós nagyságrendben igényeltek kölcsönöket magyar bankoktól.

 

 

A vádlottak – akik közül ketten a pénzügyi szférában dolgoztak - felfigyeltek arra, hogy a magyar pénzintézetek a hitel ügyintézések során a külföldi munkáltatói igazolásokat is elfogadnak. Megállapodtak abban, hogy olyan személyeket fognak keresni, akik – anyagi ellenszolgáltatás fejében - hamis külföldi munkaviszonyt igazoló okiratokkal magyar bankoktól személyi kölcsönt igényelnek, majd a felvett kölcsön összegét elosztják egymás között.

 

Az elkövetők a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos részfeladatokat megosztották egymás között: volt, aki a hiteleket felvevő személyeket hajtotta fel, illetve volt, aki a külföldi munkaviszonyt igazoló okiratokat hamisította meg, míg egyikük a hitelügyintézés során személyesen kísérte el az ügyfeleket az ország különböző pontjain – így Budapesten, Kaposváron, Siófokon, illetve Szegeden - lévő bankfiókokba.

 

A vádlottak ezzel a módszerrel összesen hét magyarországi pénzintézetet károsítottak meg, akiktől összesen 335 millió forint összegű kölcsönt igényeltek, melyből végül 110 millió forintot meg is szereztek.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2021 májusában csapott le az elkövetőkre, akik közül a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet vállaló négy személyt őrizetbe vette, ők a nyomozás alatt mindvégig letartóztatásban voltak.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a csalássorozatot szervező vádlottakkal szemben 8 és 12 év közötti börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, míg a további elkövetők többségével szemben végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

 

A fényképet a nyomozó hatóság az egyik vádlottnál tartott lefoglalás során készítette.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.