kép2

A Nagyatádi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy húszéves fiatallal szemben, aki társával együtt egy Nagyatád környékén elvett autóval kocsikázott közel 100 kilómétert.

 

 

A vádlott és fiatalkorú társa 2021 nyarán egy Nagyatád környéki faluba utaztak látogatóba. Az esti órákban éppen a községben sétálgattak, amikor a vádlott felvetette, hogy „kocsikázniuk” kellen. A két fiatal ezután több ház udvarán is megpróbálta beindítani az ott parkoló autókat mégpedig azzal a „filmes” módszerrel, hogy a kormány alatti burkolatot egy csavarhúzóval megbontották, majd az önindítót megkerülve próbálták elindítani a motort.

 

A terheltek végül a harmadik gépkocsinál jártak sikerrel, majd ezen felbuzdulva felvettek két – a bűncselekményről mit sem sejtő - lányt is az autóba, akikkel kb. 80 kilómétert tettek meg a környékbeli utakon. Az autózásnak azonban rossz vége lett, mivel a gépkocsit vezető vádlott az autóval az árokba hajtott. A szerencsés kimenetelű balesetben végül senki nem sérült meg.

kép1

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügy fiatalkorú gyanúsítottját a Kaposvári Járási Ügyészség korábban megrovásban részesítette.

 

A fotók a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készültek.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.