KÉK HÍREK

kep3

A Siófoki Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy siófoki töltőállomás üzletének több millió forint összegű bevételét emelte el az iroda páncélszekrényéből.

 

 

A vád szerint a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű vádlott részmunkaidőben dolgozott a siófoki benzinkúton árufeltöltőként.

kep1 2

A férfi 2022 márciusában főnökével akart beszélni, azonban az irodában nem talált senkit. A terhelt ennek ellenére bement a helyiségbe és hirtelen elhatározásból a nyitott páncélszekrényből magához vette a kutat üzemeltető kft. több mint hat millió forint készpénzét, ami egy átlátszó nejlon tasakban volt.

 

A vádlott a pénzt a töltőállomás szeméttárolójába rejtette, de a bevétel eltűnését rövid időn észlelték, majd a helyszínre érkező rendőrök megtalálták és a benzinkút kamerafelvételei alapján azonosították az elkövetőt.

 

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

 

A képeket a siófoki rendőrök készítették a szemle során.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.