katasztrofavedelem

Egy éven belül két olyan súlyos jégeső is bekövetkezett Kaposváron és környékén, amely összességében több, mint félezer épületet rongált meg és több száz család személyi biztonságát veszélyeztette, a jelentős anyagi károk mellett.

 

 

A tapasztalatokat feldolgozva konferenciát tartott a Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, a rendkívüli időjárás okozta káresemények kezelésével kapcsolatban. A rendezvény célja volt, hogy a térség településeinek vezetőit felkészítsék a kárfelszámolásra és a segítségnyújtás lehetséges módjaira.

 

A résztvevőket Antalicz Loránd tűzoltó alezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője köszöntötte, majd dr. Borsos Tamás tűzoltó alezredes a Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség iparbiztonsági felügyelője beszélt a 2021. június 25-én Kadarkút és Kiskorpád térségében, alig egy hónapja pedig Kaposvár közvetlen környékén bekövetkezett viharkárok tapasztalatairól.

 

Ezt követően a káreseményekkel kapcsolatos elsődleges tűzoltói beavatkozásokról és az önkormányzatokkal együttműködésben végrehajtott feladatokról halhattak előadást a jelenlévők Oliás Gábor tűzoltó alezredestől, a Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelőjétől.

 

Karsai József, Kadarkút Város polgármestere a 2021-ben bekövetkezett rendkívüli időjárás okozta pusztításról beszélt. Megosztotta személyes tapasztalatait és bemutatta a károk felszámolása érdekében tett önkormányzati intézkedéseket.

 

A jégesők megelőzésére szolgáló országos jégkár mérséklő rendszer működéséről online tartott előadást Kocsis Áron, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselője. A viharkárok kapcsán felmerülő önkormányzati feladatokat és a vis maior eljárás katasztrófavédelmi szempontjait Mészárosné Szalontai Szilvia tűzoltó alezredes a Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője foglalta össze, a helyreállítások költségeiről és az állami támogatás igénybevételéhez fűződő szigorú előírásokról Skodáné Szauervein Zsuzsanna, a Magyar Államkincstár irodavezetője adott tájékoztatást.

 

A konferenciát dr. Boldog-Ellenberger Szilvia, a Kaposvár Járási Hivatal hivatalvezetője zárta, megköszönve az önkormányzatok részvételét és a térség lakóinak biztonsága érdekében további eredményes együttműködést kívánt.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.