KÉK HÍREK

katalizator

A Kaposvári Járási Ügyészség nagyobb értékre üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó fóti férfival szemben, aki az ország különböző pontjain sorozatban lopott katalizátorokat, míg három társának hamis vételi jegyek felhasználása miatt kell felelniük.

 

 

A vádirat szerint a férfi 2021 tavaszán elhatározta, hogy az ország különböző pontjain katalizátorokat fog lopni, majd a nemesfém tartalmuk miatt értékes alkatrészeket pénzzé téve jut bevételhez. A vádlott a lopássorozatra alaposan felkészült: fűrészeket, emelőket, elektromos kulcsokat és különböző vágószerszámokat szerzett be, az elkövetés előtt többször terepszemlét tartott, illetőleg a helyszínre utazáshoz olyan gépkocsit használt, amit korábban az egyik rendvédelmi szerv selejtezett ki. Ettől a férfi azt várta, hogy a lopások elkövetése után kisebb eséllyel vonják közúti ellenőrzés alá.

 

A vádlott a célpontjait használt autó hirdetések alapján választotta ki, melynek során csak olyan gépkocsi típusokra keresett rá, amelyekről tudta, hogy a katalizátorok nemesfém tartalma miatt nagy összegért tudja majd leadni azokat.

 

A vádlott 2021 márciusától kezdődően az ország különböző pontjain – így Kaposváron, Budapesten, Vácon és Szekszárdon – tíznél is több használt autó kereskedésbe tört be, ahol több millió forint kárt okozva vágott ki katalizátorokat a kiállított autókból, de olyan is előfordult, hogy egy félreeső parkolóhelyen vette ki az értékes alkatrészt a keresett típusnak megfelelő gépkocsiból.

 

A vádlott a lopássorozattal összesen 16 sértettet károsított meg, akiknek 112.800 forint és 875.700 forint közötti kárt okozott. A férfi a lopott alkatrészeket később egy erre szakosodott cégnél értékesítette, de azért, hogy a nagyszámú fémleadás ne keltsen feltűnést, illetve mert abban a hiszemben volt, hogy adózási szempontból így jobban jár, édesapját, barátnőjét és egyik ismerősét is megkérte arra, hogy az általa szerzett katalizátorokat saját nevükben adják le.

 

A kaposvári rendőrök azonban 2022 márciusában azonosították és őrizetbe vették a férfit, aki ezután ügyészi indítványra letartóztatásba került.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és járművezetéstől eltiltás kiszabására, illetőleg vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt, míg három társával szemben pénzbüntetés kiszabását és próbára bocsátást indítványozott.

 

A fényképeket a nyomozó hatóság készítette a helyszíni szemlék során.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.