Árulták és fogyasztották is a kábítószert

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2022. december 02. Péntek, 08:20

kep1 1024x684

A Siófoki Járási Ügyészség bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy testvérpárral, illetve egyikük élettársával szemben, akik szervezetten értékesítették a drogot az ismerőseik körében.

 

 

A vád szerint a húszas éveiben járó férfi és négy évvel idősebb nővére 2020 nyarától kezdődően különböző kábítószereket – így kannabiszt, amfetamint és speed-et – vásároltak részben saját fogyasztás, részben pedig értékesítés céljából. A kereskedéshez kapcsolatos feladatokat előzetes megállapodásuknak megfelelően közösen vagy megosztva végezték el. A vádlottak ilyen módon közel két éven keresztül árulták a drogot Siófokon és környékén, ehhez pedig alkalomszerűen a férfi élettársa is segítséget nyújtott akként, hogy a kábítószert kiporciózta és becsomagolta, így neki, mint bűnsegédnek kell felelnie.

 

Az üzletnek az vetett véget, hogy 2022 márciusában a férfit és élettársát – miközben az újabb adag értékesítendő kábítószerrel éppen a fővárosból érkeztek vissza Siófokra – a rendőrök ellenőrizték, melynek során a drogot is megtalálták náluk. A nem sokkal később elvégzett házkutatások alkalmával a nyomozók további kábítószert, és a kereskedéshez szükséges eszközöket foglaltak le.

 

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a letartóztatásban lévő testvérpárral szemben fegyházbüntetés, pénzbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás elrendelésére, míg a bűnsegéd vonatkozásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

A fényképet a nyomozó hatóság a vádlottak tettenérése alkalmával készítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb