Három kocsit is feltört, de egyikkel se sikerült haza mennie

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. január 26. Csütörtök, 08:01

cats26

A Fonyódi Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki több járművet is felfeszített Balatonlellén azért, hogy azokat jogtalanul használja.

 

 

A vád lényege szerint a vádlott az egyik nyári szezonban egy balatonlellei építkezésen dolgozott villanyszerelőként, azonban vezetői engedély nélkül vezette munkaadója gépkocsiját és többször ittasan jelent meg munkahelyén, ezért munkaviszonya megszűnt.

 

A terheltnek munkája elvesztését követően megélhetése és lakhatása sem volt biztosított, ezért elhatározta, hogy más autóját használva fog haza jutni. A férfi tervének megvalósításához egymás után három személygépkocsit – köztük volt munkáltatója autóját – is feltört, de csak az egyiket sikerült beindítania, amivel pár métert tudott megtenni.

 

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a férfival szemben.

 

A felhasznált fotók a vádlott által megrongált járművekről készültek.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb