Fő tartalom átugrása

Füstbe ment Elf Barok

Írta: NAV
Megjelent: 2023. március 25. Szombat, 01:24

capture 20230325 012356

Senki nem fogja elfüstölni azt a több, mint nyolcezer „manórudat”, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai foglaltak le a közelmúltban.

 

 

A Kínából rendelt, csaknem harmincmillió forintos piaci értékű Elf Bar-szállítmányt kínai állampolgárok vették át Pest vármegye területén, azonban forgalomba hozniuk már nem sikerült.

 

A NAV Repülőtéri Igazgatósága szűrte ki a gyanús küldeményt, amely nagy mennyiségű Elf Bart rejtett. A budapesti pénzügyi nyomozók felderítő munkája révén gyorsan fény derült arra is, kit takar a címzettként feltüntetett becenév, és rövid úton lenyomozták a csomag megrendelőjét is.

 

A nyomozók a küldemény címzettjét és üzlettársát a kézbesítéskor fogták el. A helyszínen korábban beszerzett Elf Barokat is találtak, a felhalmozott, 29 millió forint piaci értékű terméket lefoglalták. Az akció részletei a további nyomozások sikere miatt nem oszthatók meg, annyi azonban elárulható: a NAV pénzügyi nyomozói egy teljesen új módszert dolgoztak ki az Elf Bar-dílerek lebuktatására.

 

A pénzügyőrök két személyt gyanúsítottként hallgattak ki költségvetési csalás megalapozott gyanújával, akik összesen 6,7 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb