Fő tartalom átugrása

Sok volt már a rovásán

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. június 21. Szerda, 09:18

kep1 4

A Siófoki Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette mellett további nyolc bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki sorozatosan követte el a bűncselekményeket a Balaton-parton.

 

 

A vád szerint a húszas éveiben járó férfi 2022 októberében marihuánát fogyasztott, míg másoknak – köztük tizennyolc év alattiaknak – új pszichoaktív anyagot tartalmazó tablettákat kínált eladásra Siófok belvárosában. A vádlottnak ezen túlmenően többrendbeli jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt is felelnie kell, mivel az egyik éjszaka – a járművekben összesen 115.000 forint kárt okozva – két autót is feltört abból a célból, hogy azokkal közlekedjen. Bár az autókat, és az ezután kiszemelt elektromos kerékpárt sem sikerült beindítania, a vádlott az egyik gépjármű forgalmi engedélyét magával vitte, ezért a közokirattal visszaélés vétsége miatt szintén vádat emeltek ellene.

 

A vádlott mindezeken kívül hónapokon keresztül fosztogatta az egyik helyi áruházat, onnan öt alkalommal összesen 97.650,- Ft értékben lopott élelmiszereket és vegyi árukat. A legutolsó, 2023 januárjában történt lopást követően azonban a siófoki nyomozók őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

 

A Siófok Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal vagyonelkobzást is rendeljen el.

 

A fényképet a nyomozó hatóság készítette az egyik autóról, amit a vádlott feltört.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb