Fő tartalom átugrása

„Guruló trafik”

Írta: NAV
Megjelent: 2023. július 20. Csütörtök, 23:52

Fotó2

Száz százalékos találattal kezdték a szolgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es sztráda Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán.

 

 

Amint felállították az ellenőrzési pontot Hegyeshalomnál, máris fennakadt egy kisbusz a pénzügyőri mustrán. A két román férfi – sofőr és utasa – úgy nyilatkozott, hogy Angliába tartanak. A járőröknek azonban feltűnt, hogy a hosszú út ellenére, nincsenek csomagjaik. Az elsődleges szemle felfedett három közepes kartondobozt az ülés alatt, de ezekben sem az utazók ruhája volt, hanem jónéhány karton adózatlan füstölnivaló. Tüzetesebb vizsgálat során még több cigaretta került elő, a jármű minden oldalába és a tetőkárpit mögé is rejtettek. A sofőr mindent tagadott: azt mondta, semmiről sem tudott, és az autó sem az övé.

 

A járőrök a kocsi rejtekeiben talált, összesen 1 914 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indítottak eljárást.

 

 

Ahhoz, hogy a külföldi utazás felhőtlen legyen, érdemes tisztában lenni az utasforgalomra vonatkozó vám- és egyéb szabályokkal. https://nav.gov.hu/vam/utazas

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb