Fő tartalom átugrása

Preparálás mesterfokon

Írta: NAV
Megjelent: 2023. szeptember 06. Szerda, 22:53

cats2254

Nem vadásztrófeák kitöméséhez használta módszerét egy férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Győr-Moson-Sopron vármegyében füleltek le. Gépkocsija minden szegletét füstölnivalóval tömte tele.

 

 

A pénzügyőrök épp ellenőrzési helyszínt váltottak volna, amikor megpillantottak egy bolgár furgont, amely vélhetően korábban térhetett le az autópályáról, mint azt úticélja indokolta volna. A járőrök egy rajkai benzinkút parkolójában vizsgálták át az autót, ahol hamar kiderült, miért is választotta a kevésbé zsúfolt útvonalat. A vázszerkezetből, az alvázból, az akkumulátor tartóból és a lökhárítóból összesen 540 doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta került elő.

 

A 26 éves sofőr azt mondta, hogy minden üreget saját kezűleg tömött meg cigarettával, hogy majd Hollandiában eladja. A rafinált módszert könnyen leleplezték a pénzügyőrök. A jármű vezetője közel kétmillió forint jövedéki bírságra számíthat, az 1,2 millió forint értékű dohányterméket pedig lefoglalták a járőrök.

 

Ahhoz, hogy a külföldi utazás felhőtlen legyen, érdemes tisztában lenni az utasforgalomra vonatkozó vám- és egyéb szabályokkal. https://nav.gov.hu/vam/utazas

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb