Fő tartalom átugrása

Nem ment haza a felesége, ezért rátámadtak a családjára

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. szeptember 08. Péntek, 09:44

kep1 1 1024x768

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és fiatalkorú társával szemben, akik karókkal álltak bosszút egyikük dacos feleségének családtagjain.

 

 

A vád szerint a húszas éveiben járó férfi és a tizenhét éves fiú 2023 januárjában együtt italoztak egy Nagyatádhoz közeli községben, amikor az idősebb férfi telefonon arra kérte a feleségét, hogy menjen haza. Mivel az asszony ennek – arra hivatkozva, hogy a vádlott már délelőtt is bántalmazta, ezért az éjszakát a nagyapja házában fogja tölteni – nem tett eleget, a vádlottak egyméteres akácfa karókat vettek magukhoz, majd ahhoz a házhoz mentek, amelyben feltételezésük szerint a nő is tartózkodott.

 

Az elkövetők ezt követően botokkal ütötték a kerítést, és kiabálva követelték az ott lakóktól, hogy küldjék ki az idősebb férfi feleségét. Erre tekintettel nő nagyapja és az otthon tartózkodó rokonok is kijöttek a házból, majd közölték a vádlottakkal, hogy az asszony nincs náluk. Mivel a vádlottak ezt nem hitték el, tovább ütötték a kerítést és annak kapuját addig, amíg az kinyílt. Ekkor az idősebb férfi bement az udvarra, majd a nála lévő bottal – miközben a többi családtag bemenekült a házba – a feleségének a teraszon tartózkodó nagyapját két alkalommal megütötte, amelytől a sértett orra eltörött. A nagyatádi rendőrök ezután rövid időn belül őrizetbe vették az idősebb vádlottat, akivel szemben az ügyészség indítványára a bíróság távoltartást rendelt el.

 

A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is távoltartás hatálya alatt álló idősebb férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, míg a garázdaság vétségével vádolt fiatalkorú fiúval szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

 

A fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette, azon a vádlottak által megtámadott ház látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb