Fő tartalom átugrása

„Kutyakereskedő”

Írta: NAV
Megjelent: 2023. október 05. Csütörtök, 00:04

fotó logozni 2 L

Hamis állatútlevelekkel próbált öt kölyökkutyát Németországba juttatni egy román nő, akinek autóját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Komárom-Esztergom vármegyénél ellenőrizték.

 

 

Moldovából Németországba tartott az a román autós, akit az M1-es autópálya Concó pihenőjébe kísértek ki a pénzügyőrök rutinellenőrzésre. Az autó csomagterében, két rozsdás ketrecben öt Golden Retriever jellegű kutya utazott. A pénzügyőrök ellenőrizték az állatok szállítására és utazására vonatkozó szabályokat, amelyen a kisállatútlevelek hamar fennakadtak. Jól látható volt ugyanis, hogy azok vélhetően színes nyomtatóval készülhettek házilag. Az is látható volt, hogy az útlevél szerint felnőtt korú kutyák még igencsak kölykök, amit a későbbi állatorvosi vizsgálat is igazolt.

 

Az egyenruhások értesítették a kormányhivatal hatósági állatorvosát, aki megállapította, hogy az ebeknek oltásuk, csipjük és eredeti okmányuk sincs. A hamis papírokat lefoglalta és az állatok utazását megtiltotta. A sofőr egyedül utazott tovább, egy hazai alapítvány pedig befogadta a kölyköket.

 

A Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei nyugat-Magyarországon 2023-ben 32 kölyökkutya kereskedelmét hiúsították meg. Az elmúlt évben lovat, fenyőrigót, tengelic madarat és macskákat is találtak már szolgálat közben a NAV járőrei.

 

A NAV tevékenysége több ponton is kapcsolódik az állatvédelemhez, 2022-ben 150.-ként írta alá az Állatvédelmi Kódexet.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb