Fő tartalom átugrása

Erőszakba torkollott a szökési kísérlet

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. december 20. Szerda, 08:49

ugyeszseg szekhaz

A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval és lánnyal szemben, akik előbb meg akartak szökni a gyermekotthonból, végül az egyik nevelőre támadtak.

 

 

A vád szerint a tizenéves fiatalokat 2023 januárjában – miután egy másik vármegyében található gondozási helyükről megszöktek – egy kaposvári gyermekotthonba szállították, ahonnan már másnap távozni szerettek volna. Amikor az egyik nevelő megakadályozta a szökésüket, a fiatal fiú szidalmazni kezdte a sértettet, majd társával együtt a nevelői szoba irányába futottak, ahová az ajtót berúgva bementek, és kulcsokat vettek magukhoz.

A sértett ezeket a kulcsokat később visszavette tőlük, a vádlottak azonban ekkor a nevelőjükre támadtak, meglökték, megütötték, egy ivójoghurtot dobtak az irányába, majd megpróbálták betolni annak a szobának az ajtaját, ahová a sértett előlük menekült. A rendőrök helyszínre érkezéséig végül a gyermekotthon más lakói siettek a nevelő segítségére, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a fiatalkorú fiúval szemben javítóintézeti nevelés elrendelését, míg – az időközben tizennyolcadik életévét betöltő – társával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a próbaidő tartamára a lány pártfogó felügyelet alatt áll.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb