Fő tartalom átugrása

Befőtt

Írta: NAV
Megjelent: 2024. augusztus 14. Szerda, 03:46

DSC 0071L

Befőttesüvegekkel teli raklapok közé rejtette az adózatlan cigarettát az a bűnbanda, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és nyomozói a napokban füleltek le Nógrádban.

 

 

Az őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatását a Balassagyarmati Járásbíróság elrendelte, akár 10 év börtönbüntetés is várhat rájuk.

Egy érsekvadkerti raktárba érkezett meg a bolgár honosságú járműszerelvény, amely hivatalosan befőttesüvegeket szállított. A pénzügyi nyomozók és a NAV Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei a Merkur Speciális Taktikai egységgel közösen lepték meg az éppen serénykedő kettős- és külföldi állampolgárokból álló galeri tagjait, akik a dunsztosüvegekkel szinkronban a kamion rakteréből tetemes mennyiségű adózatlan cigarettát is lepakoltak.

DSC 0028L

A telephelyen már sorban álltak a mikrobuszok, amelyekbe targonca segítségével rakodták be a mintegy 310 ezer doboz, 700 millió forintot érő cigarettát. Kiderült, hogy az egyik elkövetőt a román hatóságok gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt egy évtizede (!) körözték, neki különösen fájó volt a lebukás, hiszen így korábbi tettéért is felelnie kell.

A bolgár, a román-magyar és két ukrán-magyar kettős állampolgár megközelítőleg félmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a hazai költségvetésnek, ezért ellenük különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult nyomozás. Az előállított négy férfi letartóztatását a Balassagyarmati Járásbíróság elrendelte, elmarasztaló ítélet esetén fejenként akár 10 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb