Skip to main content

Tiltott szerencsejáték miatt állítottak elő nyolc embert Veszprémben

Írta: mti
Megjelent: 2025. március 16. Vasárnap, 14:15

131481

Illegális zártkörű pókerpartit számoltak fel a rendőrök Veszprémben, nyolc embert állítottak elő - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

 

 

A tájékoztatás szerint egy veszprémi sörözőben csaptak le pénteken késő este a Veszprém vármegyei rendőrök, ott ugyanis tiltott szerencsejáték folyt hónapok óta.

Az engedély nélkül folytatott partikat a résztvevők pénzben játszották, azok lebonyolításában egy 45 éves balatonalmádi nő vett részt. Ő ezen túl osztóként is tevékenykedett, biztosította a játékokhoz a kártyákat, zsetonokat, sőt a beváltásokat, a játékosoktól az összegek összeszedését és a végén az elszámolást is a nő intézte.

A nyomozók az elszámolást végző nőnél mintegy egymillió forint készpénzt találtak, amelyet lefoglaltak.

Elfogták a rendőrök a söröző tulajdonosát is; az 59 éves veszprémi férfi biztosította rendszeresen a helyszínt ismerőseinek a pénzben játszott pókerpartikhoz.

Mindkét gyanúsítottat kihallgatták, ellenük tiltott szerencsejáték szervezése bűntett miatt indult nyomozás.

 

Image by fabrikasimf on Freepik

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb