Skip to main content

Elege volt a koncertekből

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2025. április 17. Csütörtök, 08:50

ugyeszseg szekhaz

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége kényszerítés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki élőben közvetített videóban fenyegette meg a zenészeket és a klubtulajdonost.

 

 

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi 2025 januárjában megjelent egy Barcshoz közeli településen működő, ekkor éppen zárva tartó szórakozóhely előtt, majd – azzal a szándékkal, hogy ne tartsanak több koncertet a klubban – az egyik közösségi oldalon a saját profiljáról sugárzott, bárki számára hozzáférhető élő videóüzenetben többek között azzal fenyegetőzött, hogy az esetleges jövőbeli bulikon ő is megjelenik, és „az első öt percben összetöri az egész zenecuccot”.

A klubtulajdonosnak és a zenészeknek címzett fenyegető videót – amelyet a férfi nem sokkal később már törölt az internetről – észlelve a szórakozóhely üzemeltetője feljelentést tett a rendőrségen, a barcsi nyomozók pedig rövid időn belül elszámoltatták a fenyegetőt.

A Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb