Fő tartalom átugrása

Titkok kamrája

Írta: NAV
Megjelent: 2025. július 18. Péntek, 00:55

2025 07 18 005328

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatósága mélységi ellenőrzései során több olyan küldemény is horogra akadt, amelyek nemcsak pontos időt nem garantáltak, de a szellemi tulajdon tiszteletét sem. Közel 200 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a megtalált hamis dolgok.

 

 

A repülőtéri vizsgálatok eredményeként több száz márkásnak tűnő karóra került elő, amelyek eredetiségével kapcsolatban erős kétségek merültek fel – nem véletlenül. A termékek Magyarországra tartottak, egyenesen Lengyelországból, hamis márkajelzéssel.

A szóban forgó márkák magyarországi jogi képviselője megállapította: ezek az órák nem eredetiek. A vizsgálatokon fennakadt órákkal okozott vagyoni hátrány meghaladja a 170 millió forintot.

Az ügyet a budapesti nyomozók vették kézbe, akik a tettek mezejére léptek, miután beazonosították a karórák megrendelőjét. Megjelentek a hozzá köthető telephelyen, ahol az érintett személy együttműködve a hatósággal, feltárta kincseskamrája titkait.

A raktárban rengeteg bontatlan, gyanús csomag várakozott, ráadásul a kényszerintézkedés alatt a megrendelő újabb szállítmányt is kapott, amelyet azonban először a nyomozók vizsgáltak át. A csomagok további több száz hamisított órát és sportcipőt, illetőleg hamis napszemüvegeket, fülhallgatókat, táskákat, öveket, de még elfbarokat is rejtettek. A hamis termékeket a pénzügyőrök lefoglalták.

A csomagok különböző potencianövelő készítményeket is tartalmaztak, ezzel kapcsolatban a rendőrség folytathat le büntetőeljárást.

Ezúton is szeretnénk figyelmeztetni a lakosságot: a legbiztosabb módja a márkás termékek megvásárlásának a hivatalos forgalmazón keresztül történő beszerzés. A hamis termékek sokszor silány minőségűek, rövid ideig használhatók, de akár egészségkárosító hatásuk is lehet!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb