Fő tartalom átugrása

Minden élet számít

Írta: Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2025. október 04. Szombat, 01:27

68dfb09a37c768.34562287

Felelősségteljes feladatot kapott félezer kaposvári és környékbeli gyermek. Az Állatok világnapja alkalmából arra tanították meg tűzoltók, erdészek, állatvédők és gondozók az óvodásokat és iskolásokat, hogyan garantálható a kiskedvencek, sőt a vadon élő állatok biztonsága.

 

 

Évekkel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy itt az ideje szót emelni a felelős állattartás érdekében – mondta köszöntőjében Tompos Gábor tűzoltó alezredes, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese. Miután évről évre szinte ugyanannyi állat kerül bajba – főként az emberek hibájából (fedél nélküli kutakba, emésztőgödörbe esnek bele kutyák, macskák, birkák, tehenek, pincébe lovak), így az elhatároztuk, hogy ezen változtatunk – jelentette ki az alezredes.

A kezdeményezéshez pedig évről évre többen csatlakoznak. A hét évvel ezelőtt útjára indított „Minden élet számít” figyelemfelhívó kampányhoz idén a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt, a Dr. Walger János Állatvédő Egyesület, valamint a Bőszénfai Szarvasfarm is csatlakozott.

A Kaposvári Együd Árpád Kulturális Központban tartott két előadás során a gyerekek szemtanúi lehettek annak, milyen állatbalesetekkel találkoztak a somogyi tűzoltók az elmúlt időszakban. Sőt részesei lehettek Brúnó kutya kútból mentésének is, miközben Szabó Péter tűzoltó főtörzsőrmestertől megtudhatták, milyen eszközökkel dolgoznak a tűzoltók az állatmentések során.

A vadon élő állatok a lakott területen és saját élőhelyükön is bajba juthatnak, méghozzá miattunk, emberek miatt. Erről beszélt Fehér Adél és Molnár Richárd, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. munkatársa.

A mesékben főként a házi kedvencek, legtöbbször a macskák kerülnek bajba, ezért Szabó Csiszár Lívia, a kaposvári cica menedék munkatársa fontosnak tartotta, hogy ennek okára világítson rá.

Az állatok egészséges táplálásának és a róluk való gondoskodás részleteibe pedig Nagy János, a Bőszénfai Szarvasfarm vezetője vezette be az ifjúságot.

A gyerekek megígérték: jó gazdik lesznek! Mi több, vállalták, hogy a tűzoltók, az erdészek, a kaposvári cicamenedék, valamint a szarvasfarm hírnökeiként továbbadják szüleiknek, nagyszüleiknek, barátaiknak, testvéreiknek a tanultakat.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb