Fő tartalom átugrása

Közösségi szolgálat a tűzoltóságon

Írta: Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2025. december 09. Kedd, 08:30

maxresdefault

A középiskolásokat szólítja meg a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, felhívva a figyelmet, hogy továbbra is lehetőségük van a tűzoltóságokon teljesíteni az érettségi vizsga előfeltételét, az ötven óra közösségi szolgálatot vagy annak egy részét.

 

 

A katasztrófavédelem célja, hogy a közösségi szolgálatra jelentkező fiatalokat bevonja a szervezet mindennapi tevékenységébe, részt vehetnek a szervezet napi működésében, így maguk is átélhetik, miben áll a katasztrófák elleni védekezés.

A közösségi szolgálat során a diákok fejleszthetik készségeiket, szélesíthetik látásmódjukat, hiszen közelebb kerülnek olyan tevékenységekhez, amelyek a köz javát szolgálják.

A program résztvevői új, életszagú tapasztalatokat szerezhetnek, megismerkedhetnek a tűzoltói hivatással, illetve azokkal a társadalmi problémákkal, amelyeket a katasztrófavédelem kezelni hivatott.

A katasztrófavédelem közösségi szolgálata nem csupán a mások iránti felelősségvállalásra, de saját maguk védelmére is megtanítja a tanulókat.

A katasztrófavédelem a közösségi szolgálatot igyekszik a valósághoz közelíteni, hogy a fiatalok átérezhessék, a veszélyforrások valós fenyegetések, katasztrófa bárkit érinthet.

Biztonságos, ámde valós szituációkkal ismerkedhetnek meg, amelyek során megtanulhatják, hogy mit tegyenek másokért vagy saját magukért baj esetén.

Fogadó intézmények Koordinátor Program

Barcsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Nagyatádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Rácz Csaba tű. alezredes 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

82/463-128

Program

Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 

Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

 Mészárosné Szalontai Szilvia tű. alezedes

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

82/410-333

 Program

Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség 

Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

 Tóth Róbert tű. alezredes

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

85/515-280 

  Program

Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

 Varga Kitti tű. alezredes

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

84/310-509 

  Program

Kérjük, keressék a koordinátorokat és egyeztessenek a foglalkozások időpontjáról és a várható létszámról!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb