Fő tartalom átugrása

Megnyílnak a tűzoltólaktanyák

Írta: Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2026. május 21. Csütörtök, 13:40

77811f3e 0d74 45e6 a730 8b26909cd0a3

Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 31-én. A korábbi évek hagyományait követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok is várják azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.

 

 

Sokak számára ismerős a „Nyitott szertárkapuk” rendezvény, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend, és a legkülönfélébb korosztályok számára kínál gazdag programot. Az országos program célja az, hogy az emberek egy napra betekinthessenek a laktanyák mindennapjaiba.

A gyermeknaphoz kapcsolódó országos esemény során idén is reggel 10 és 16 óra között fogadják az érdeklődőket. Az egész napos program során lesz filmvetítés, interaktív kérdőív, és a tűzoltó játékok. A tűzoltók próbariasztásokat tartanak, így az érdeklődők láthatják, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. Megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek bizonyos speciális eszközök és felszerelések.

Az öt somogyi hivatásos laktanya, 4 önkormányzati tűzoltóság és a 19 önkéntes tűzoltó egyesület mellett a fővárosban a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, vidéken pedig más tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek várják a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mit tehetnek saját biztonságuk érdekében.

Képernyőkép 2026 05 21 132722

Képernyőkép 2026 05 21 132749

Képernyőkép 2026 05 21 132823 vert

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb