Elalvó sofőr okozott súlyos balesetet Szőlősgyörökön

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2025 augusztusában Szőlősgyörökön vezette a munkáltatója tulajdonát képező teherautót, melyben két munkatársát szállította.
A vádlott a vezetés során a nyári meleg és a fáradtság miatt rövid időre elaludt, melynek következtében az autóval balra, az ellentétes irányba haladó forgalmi sávba kezdett térni, ahol ekkor a sértett közlekedett a személygépkocsijával.
A sértett ugyan észlelte a vádlott teherautója jelentette veszélyt, ezért a jobb oldali útpadkára lehaladva próbálta meg elkerülni az ütközést, de erre már nem volt lehetősége és a vádlott járműve a sértett személygépkocsija bal oldalának ütközött.
A vádlott autója még az ütközés után is tovább haladt, melynek során a sértett mögött haladó másik vétlen autósnak is nekiment.
A baleset következtében a sértettnek súlyos, bordatöréssel járó sérülése keletkezett.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.