A Nagybajomi Rendőrőrsre érkezett bejelentés 2015. április 16-án 7 órakor egy helyi lakostól, akitől ismeretlen tettesek az éjszakai órákban a baromfiólból tyúkokat loptak. A helyszínre érkező egyenruhások – a felmerült információk alapján – 8 óra 30 perckor azonosítottak, elfogtak és a rendőrősre előállítottak két helyi nőt.
Párbajfeladat során dőlt el a továbbjutók sorsa a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntőjén április tizenhatodikán, Kaposváron.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának egyenruhásai, Dr. Domokosné Kocsis Lívia rendőr főtörzszászlós és Lőrincz Balázs rendőr őrmester tartottak 2015. április 16-án kaposvári katonáknak gyakorlati forgalomirányítás oktatást.
Rendőr mentette meg annak az embernek az életét, aki rosszul lett a Siófoki Rendőrkapitányság épületében.
Somogy megyében, Zákányfalu településen egy lakóház tetőszerkezete meggyulladt, a tűz az épületre is átterjedt. A csurgói önkormányzati és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók kezdték meg a tűz oltását, az épületből egy gázpalackot is kihoztak, a hűtése folyamatban van. A lakók időben elhagyták az épületet, így a Kisperjés utcai tűzben senki sem sérült meg.
Pécs, 2015. április 16. Rendőrök a járművek sebességét mérik a 6-os főúton, Pécs határában 2015. április 16-án. Reggel hat órakor 24 órás sebességellenőrzési akció indult Európa 22 országában. MTI Fotó: Sóki Tamás
Mintegy negyven hektárnyi területen égett a nádas a Kis-Balaton területén Zalavár közelében. A több nagyobb gócra eloszló tűz eloltásában a keszthelyi, zalakarosi és marcali hivatásos tűzoltókon kívül közreműködtek az Alsópáhoki, Balatonszentgyörgyi, Rezi, Vörsi és a Szőkedencsi önkéntes tűzoltó egyesületek is.
Bejelzett a szén-monoxid érzékelő készülék egy sorházi lakásban Siófokon, a Küszhegyi úton szerdán délután.
A fonyódi rendőrök 2015. április 15-én elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak egy lengyeltóti és egy balatonlellei lakost. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2013. október 1. és 2014. április 1. közötti időszakban egy balatonlellei ingatlan kerítését kibontották, majd behatoltak a területre, ahonnan vascsöveket, oszlopokat tulajdonítottak el.
A Kaposvári Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három férfival szemben.
Az elsőrendű vádlott 2012. évtől kezdődően Budapesten ismeretlen személyektől új pszichoaktív anyagot, marihuánát és kokaint vásárolt, majd ezen anyagokat simítózáras tasakokban kiadagolva rendszeres haszonszerzésre törekedve részben ismert, részben pedig ismeretlen személyek részére értékesítette, illetve azokból saját maga is fogyasztott.
Hivatásos és önkéntes tűzoltók indultak a lángok elfojtásához. Mintegy negyven hektáron ég a nádas Zalavár térségében. A keszthelyi, a zalakarosi és a marcali hivatásos egységek mellett a vörsi és a szőkedencsi önkéntesek is a helyszínre indultak.
A Nagyatádi Rendőrkapitányság eljárást folytatott 1 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, 8 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás vétség, valamint 2 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.