
A Kaposvári Járási Ügyészség indítványt tett annak a harmincas éveiben járó román férfinak a letartóztatására, akit több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként, majd vett őrizetbe a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Tizenkettő műszaki mentésnél és tizenegy tűzesetnél avatkoztak be a tűzoltók a hétvégén Somogy vármegyében.

Június 16-án egy idős asszony egy barcsi gyógyszertárban felejtette a pénztárcáját. Pár perccel később eszébe jutott és visszament, ahol hagyta, de addigra már hűlt helye volt.

Országosan 153, Somogy vármegyében pedig hat önkéntes mentőszervezet jut 2026-ban központi forrásból pályázati támogatáshoz.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ idén is közös közlekedésbiztonsági kampánnyal hívja fel a figyelmet a gyermekek biztonságára a nyári szünetben.

A Fejér megyei rendőrök több helyszínen számolták fel egyszerre egy szervezett, hamis közokiratok előállítására szakosodott bűnbanda tevékenységét.

A NAV nyomozói nemzetközi akcióban fogták el egy hamis cigarettát előállító bűnszövetség tagjait. Az „ötösfogat” professzionális, a teljes gyártási folyamatot lefedő gépsorokkal dolgozott a feketepiacra.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére 2026. június 20. (szombat) 00:00 órától 2026. június 23. (kedd) 24:00 óráig.

A Barcsi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével június 18-án elfogtak három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint illegális vadászattal kapcsolatos bűncselekményeket követtek el a Háromfai Vadásztársaság területén.

Végzetes lépésre szánta el magát egy elkeseredett szentendrei lakos.

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki – a vád szerint – az ellopott termékeket a biztonsági őrt bántalmazása árán vitte volna ki az üzletből.

Több mint 700 tasak potencianövelőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy ellenőrzésen.