„Régi diák” találkozó Kelevízen …
Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2013. szeptember 07. Szombat, 17:18
Ma délután tartják azt a rendezvényt ahova várták mindazokat, akik a valamikori kelevízi népiskolában tanultak, egy kis múltidézésre.
A megemlékező beszédet Varga Róbert tartotta a volt tanító néni fia. Kérdésemre elmondta 1981 –ben volt utoljára tanítás az iskolában. A nagyszámban összegyűlt vendégek megemlékeztek az elhunytakról, fát ültettek az alkalom emlékére, megtekintették a kis múzeumot. És hát persze emlékeztek, egymásra, a távollévőkre, a múltra, a gyerekkorukra. Szép délután, nagyszerű rendezvény volt az IKSZT Ház programja.
{besps}2013/2013-09-07-17-13-41{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.