KÖZELBEN

Gólya2

2013. december 12-én jelezték először, hogy Balatonújlak határában két fehér gólyát láttak. Másnap már Kéthelyen töltötték az éjszakát és néhány nap múlva érkeztek Mesztegnyőre, ahol hetek óta jól érzik magukat.

Az áttelelő fehér gólya, ha nem is megszokott, de egyre gyakoribb jelenség. A gólyák augusztus közepén indulnak több, mint tízezer kilométeres útjukra afrikai telelő helyükre. A később kelt fiókák vagy legyengült madarak időnként nem vágnak neki az útnak, hanem Európában töltik a telet.

Nyáron fő táplálékuk rovarok, hüllők, kétéltűek, halak és kisebb rágcsálók. Télen a rovarok eltűnésével nagyobb arányban fogyasztanak rágcsálókat, amiket a mezőgazdasági területeken, gyepeken, árokpartokon zsákmányolnak. Táplálékhiány esetén dögöt is fogyasztanak, ezért a városok szeméttelepein is láthatunk élelem után kutató gólyákat. A hideg téli éjszakákon gyakran ülnek kémények tetejére és ott melegszenek. A vastagabb hótakaró megnehezíti számukra a zsákmányszerzést, ilyenkor szükség lehet az etetésükre.

Amíg a madár röpképes és el tud menekülni a ragadozók elől, nem szükséges befogni.

Az egyik Mesztegnyőn telelő gólyán gyűrű és jeladó is található, innen tudjuk, hogy a madár Lengyelországból jött. Mindkét gólyának az első útja lett volna Afrikába, hiszen tavalyi fiókák. Elképzelhető, hogy néhány társukhoz hasonlóan, megtanulják az áttelelés „technikáját" és a következő telet is Európában töltik, talán pont Mesztegnyőn.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.