KÖZELBEN

ballroom dancingA Kéthelyi általános iskola Szülői Szervezete rendezésében egy nagyszerű báli mulatság szerveződik az AX&AX BORÁSZATI Kft borkatedrálisában.

Megkerestem a Szülői Szervezet elnökét ,hogy adjon bővebb felvilágosítást a készülődő bálról.

 

Miért az AX&AX a helyszíne a bálnak?

Már több nagyobb rendezvény volt a borászatnál és mindegyik nagyszerűen sikerült . Lassan már egy éve megnyitotta a kapuit és tényleg egy kiváló helyszín bálok,rendezvények le bonyolítására .A Szülői Szervezet úgy gondolta, hogy megpróbál ezen is változtatni, ugyanis az elmúlt fél évben az iskolában próbáltunk a gyerekeknek több újdonságot bevezetni és miért pont ezen ne változtatnánk.Mondhatnám az eddigi programjaink nagyon jól sikerültek reméljük ez is jól fog befejeződni.

Mikor fog kezdődni a bál,lesznek-e fellépők?

A bál február 15-én 19 órakor kezdődik, érdemes lesz kezdésre oda érni, mert 20 órától az iskola két néptánc csoportjának a bemutatója lesz utána pedig a diákönkormányzatos gyerekek meglepetésére kerül sor.

Mit tartalmaz a belépő?

A belépő belépéskor tartalmaz egy welcom drinket és az asztalokon is lesz bőven pogácsa. De ha valaki megéhezik a buli közepén, a büfében lesz virsli, debreceni, sajttál, sonka tál továbbá a büfében az italok az este folyamán "kocsmai" áron lesznek kaphatóak. Az este folyamán a Szülői Szervezet tagjai a bemutató táncok után árulnak majd zsákbamacskát 200Ft/db áron és tombolát amely 100Ft –ért lesz kapható. A tombolasorsoláson terveink szerint majd megpróbálunk gyorsítani mert közel 150 db tombolát kell majd kihúznunk.

Hány vendégre számítanak?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a bál előtt másfél héttel a jegyek jó arányban fogynak, de még van másfél hét, reméljük sokan leszünk egy jó bulihoz. Vendégek számát nem szeretnénk meghatározni, kicsit szeretnénk vissza állítani a Kéthelyi iskolás bálok jó hangulatát ami az utóbbi időben kissé elszürkült. Talán a helyszín és a hangulat majd mindenkit felráz egy kicsit.

Mire fordítják az itt befolyt összeget?

Természetesen a gyerekekre az iskolára, mert minden forintnak helye van. Mint már említettem több újdonságot próbáltunk ki az idén és még vannak terveink a második félévre is bőve, és ehhez nyújt nagyon nagy segítséget ez a jótékonysági bál. Nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni önöknek is a megkeresést.

1781510 460168187417955 1374589310 n

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.