Fő tartalom átugrása

Felhívás!

Írta: Marcali Kat.Véd.Kirendeltség
Megjelent: 2014. április 17. Csütörtök, 17:32

DSCF7850

A megújult katasztrófavédelmi rendszerben az egyik fontos cél az, hogy a hivatásos szakemberek munkáját egyre több önkéntes segítse, elsősorban a polgári védelmi szolgálat területén. Az új típusú mentőcsoportok vállalt feladata az adott járás területén a hivatásos szervekkel együttműködve megakadályozni a katasztrófákkal járó károk kialakulását, vagy ha ez nem lehetséges, tevékenyen részt venni azok felszámolásában.

Somogy megye területén mind a nyolc járásban 2013-ban létrehozásra kerültek a járási mentőcsoportok. Marcali járásban a Berzsenyi Mentőcsoport jelenleg 31 fővel működik. A mentőcsoport taglétszámát nagyrészt a járási falvakból jelentkezők teszik ki, részben civil önkéntesként részben egyesületi tagként.

Ezért várjuk Marcali város lakosságának és civil szervezeteinek jelentkezését e mentőszervezetbe, a saját lakhely és környezet minél hatékonyabb önkéntes védelme érdekében. Természetesen a környező településekről is szívesen látjuk a további jelentkezőket.

A szervezet alkalmazására akkor kerülhet sor, ha más szervek (katasztrófavédelem, mentőszolgálat, stb.) erői, eszközei nem elegendőek a veszélyhelyzet felszámolásához, illetve ha azt a lakosság, valamint a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme indokolttá teszi.

Jelentkezni lehet:

Ø személyesen a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltségen, 8700 Marcali, Árpád utca 10.

Ø telefonon Tóth Róbert tűzoltó zászlósnál a 85/515-280 vagy a 30/440-8356 telefonszámon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb