KÖZELBEN

Bobek JozsefBeszélgetésünk aktualitása az, hogy több mint egy éve Sávoly a Kormányhivatal döntése alapján a Marcali Jegyzőséghez került. Közös Önkormányzati Hivatal jött létre Marcali, Kelevíz és Sávoly részvételével.

Milyen tapasztalatai vannak Sávolynak a Marcalival való együttműködésről közigazgatási szempontból?

Saját véleményem az, hogy a sok rossz közül a legjobban jártunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy Marcalit választották ki számunkra, mint a kötelező hivatalt. Nagyon pozitív véleményem a hivatal vezetéséről, a munkatársairól.

Napi kapcsolatban vagyunk és lekopogom a kor szellemének megfelelően, a mindennapos személyes kapcsolat mellett akár telefonon akár e-mailban tudjuk intézni az ügyeinket.

Én azt mondom, hogy Sávoly község Önkormányzata több szempontból is nyert ezzel az összevonással. Természetesen nem pótolhatja azt, hogy a településen ott van a saját jegyzőség, viszont az a szakember gárda, ami rendelkezésre áll Marcaliban az sokat segít, sőt mondhatom azt, hogy a két hivatal működése között annyi érdemi változás van, hogy ugye itt osztályok foglalkoznak egyes területekkel, tehát nincsen olyan hogy, azonnal ne tudnának segíteni.

Tehát mindig van illetékes?

Így van. A lakosságnak tudomásul kellett vennie, hogy a megváltozott helyzetben a jogszabályok azonnal érvényesülnek, hogy a Marcali Hivatalban szakemberek vannak, és a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartják.

Szigorúbb, kötöttebb?

A lakosság szempontjából szigorúbbnak tűnhet, de a döntés jogszabályon alapul, viszont amit a jogszabályok megengednek, abban partnerek és segítőkészek a Marcali Hivatalban. Van és volt olyan eset, amikor valami nem a szabályoknak megfelelően történt, és az ügyfélnek hátrányosan rendelkeztek. De amikor a jogszabály már megengedte, hogy az adott ellátást megkapja a lakos, a Hivatal maga jelentkezett és intézkedett.

Tehát én úgy gondolom, -és ezt több alkalommal személyesen megköszöntem a hivatal vezetőjének az Irénkének -, hogy a sok rossz közül a legjobb rossz történt velünk.

Előnyére vált a településnek, ha már egyszer ez kikényszerítődött.

Így van, mindenképpen. Minden szempontból egy, - én remélem, hogy a hivatal munkatársai is így gondolják -, hogy egy nagyon jó, egy nagyon korrekt, szakmán alapuló kapcsolatrendszerünk van.

Azzal, hogy Sávolyon van egy hivatali dolgozó, én úgy gondolom, maga az ügyintézés a lakosságnak nem lett nehezebb, ott van egy hivatal a régi helyén ahol eltudják intézni ügyes-bajos dolgaikat.

Tehát amiért eddig is be kellett jönni Marcaliba, azért most is be kell jönni, de amiért nem kellett, azért most sem kell bejönni!

A kezdetekkor Sávoly lakossága úgy gondolta, hogy majd mindent Marcaliba fog tudni elrendezni, és ez a marcali hivatalnak is az első pár hónapban egy plusz megterhelést jelentett. Ma már tudja, tapasztalja Sávoly lakossága, hogy ugyanaz az ügyintézés megvan, hogyha kint adja be az ügyiratokat, mintha személyesen beutazna Marcaliba.

Válaszában kétszer is említette, hogy a sok rossz közül ...Hát Sávolyt az utóbbi időben elég sok rossz érte, ezek közül az egyik a Moto GP projekt volt, van-e bármiféle előrelépés, van-e valami történés, a Moto GP-vel kapcsolatosan?

Sajnos 2010. március 12.-e óta érdemi előrelépés nem történt a Moto GP-vel kapcsolatosan, tehát 4 év alatt a GP-el mondhatom azt, hogy nem történt semmi.

cats ring

De ez látszólagos. Azért mondom ezt, mert nem törlődött a rendszerből - és ez a legalapvetőbb! -, a mai napig az államilag kiemelt beruházás kategóriájába tartozik ez a fejlesztés. Gyakorlatilag keressük és reméljük, hogy meglesz az a befektetői környezet, aki hajlandó ebbe a számomra is és mások megítélése szempontjából geopolititikailag egy nagyon jó fejlesztésnek a kivitelezésére.

Tudomásul kell venni, ez most ma a pénz kérdése. Azt látjuk, hogy a kormány erre az adófizetők pénzéből áldozni nem akar, viszont azzal, hogy kiemelt beruházás maradt a projekt, ha valaki ide hozza a szükséges pénzt, akkor bizony valószínűsítem, hogy mellé fog állni.

Nagyságrendbe mennyi pénzről beszélünk?

500 és 1 milliárd euró közötti pénzösszegről beszélünk.

Tehát, 1 milliárd euró, az 300 milliárd forint magyarul?

Így van, ekkora összeget igényelne a teljes fejlesztés.

A teljes fejlesztés, de csak magát a pályát, azt nem csinálhatnák meg olcsóbban? Vagy az a saját lábán nem állna már meg?

Gyakorlatilag a spanyolok sem csak a pályában gondolkodtak, a pályát, mint mágnesként tekintették, arra lehet ráhúzni a többi fejlesztést, maga a pályának a megvalósítása egy olyan 80-90 millió euró, tehát durván az 15,3 milliárd forint.

Ami kellett volna.

Amit utófinanszírozásos hitelként a 2006-2010 közötti kormány megadott, meg adta a nevét is hozzá, csak végül is az utolsó pillanatban meghiúsult.

Igen emlékeim szerint, kereskedelmi banki kamatok mellett adtak volna fejlesztési hitelt.

Fölötte, a Magyar Fejlesztési Bank adta volna a 15,3 milliárdot, de végül is az utolsó pillanatban 2010 március 12-én még sem adta meg a Magyar Fejlesztési Bank azt a hitelt és ezzel hiúsult meg, akkor a projekt pályát érintő része.

Ez volt az egyik, amiről én azt gondolom hogy az egész környéknek, a járásnak egy nagyon komoly munkahelyteremtő beruházása lett volna, és gyanítom a Marcali szálloda is megépült volna már, de hát ezen kár most keseregnünk. Ami azonban pozitívum, de ugyanakkor én úgy tudom, hogy az is egy gond, hogy megépült egy 100 000 főt kiszolgáló szennyvíztisztító Sávolyon, ami most a településnek a nyakán van.

szenyvizNincsen vele gondunk. Gyakorlatilag ezt a ciklust nekem, mint településvezetőnek át kellett értékelni, ma más eszközök vannak a vezetés kezében, mint az előző 2006-2010-es ciklusban, a megváltoztatott körülményekhez alkalmazkodni kellett.

Nagyon fontos eredménynek tekintem azt, hogy ebben a ciklusban a legelején sikerült a szennyvízrendszernek a kérdését megnyugtatóan rendeznünk, ez végül is azt eredményezte, hogy Sávoly Község Önkormányzatának 100% -os tulajdonába került az teljes rendszer, tehát a tisztítómű és ami a földben van, és ami a föld felett van minden, átemelők minden.

Az önkormányzatunk teljes tulajdonában van, ez megközelítőleg 1 milliárd forint érték. Gyakorlatilag ennek az üzemeltetését is sikerült megoldanunk először az Auqva Zalával, de a közüzemi szolgáltatókra vonatkozó rendelkezések miatt, aminek nem tudott megfelelni az Aquva Zala, kénytelenek voltunk váltani. 2014. január 1.-től a DRV-t jelölte ki a felettes szerv üzemeltetőnek. A lakosság ebből annyit észlel, hogy a rezsicsökkentés minket is érint, a korábban sem magas díj tovább csökkent az új szolgáltatónál.

Úgy tudom nem volt egy „sima ügy" a tulajdon szerzés a szennyvíztisztító esetében.

Valóban nem volt egyszerű, de sikerült. Kellett ehhez a testület támogatása, a telekadó kivetése. Egy kis „jogászkodás", de a vége a településünk tekintetében minden szempontból előnyös végkimenetel volt.

Akkor a mondhatom a cél szentesítette az eszközt...

Így van, de én nem szeretem ezt a megfogalmazást, inkább azt mondanám ma már mindenki megelégedésére záródott le ez az ügy.

Gyakran megfordulok ma is Sávolyon és tapasztalom, hogy az utakat újra aszfaltozták, felújították a templomukat. Van –e valami mozgás a nagy beruházással kapcsolatban? Mi történik manapság Sávolyon?

Komoly siker a falunknak, hogy pályázati pénzből, közadakozásból, adományból - kismértékben Önkormányzati forrásaiból- teljesen felújítottuk a templomunkat. Állítom, hogy a korábbi újjáépítéshez képest is előbbre léptünk. Bent van a padfűtés, a falak alá lettek szigetelve. Nagyon szép lett!

templom

Sikerült a Balaton - Kis-Balaton kerékpárút építési programba bekerülnünk. A MÁV –tól megszeretük az állomás épületet használatra, egy kerékpáros központot szeretnénk ott kialakítani. Reneszánsza van a kerékpáros túrizmusnak!

Az adófizetők konszolidálták – hasonlóan más településekhez - Sávoly adósságát. Ennek a ciklusnak nagy részében már adósságmentesen tudtunk dolgozni. Sikerült elkerülnünk a csődöt. Sikerült megtartanunk az óvodánkat! Megmaradt az iskolánk - nyolc osztállyal! – azt átvette tőlünk a KLIK. Fontos megemlítenem, hogy nem került sor pedagógus elbocsájtásra. Biztonságosan üzemeltetjük a településünket.

Természetesen vannak gondjaink, minket is súlyt a demográfiai hullámvölgy. 2013 augusztusában csatlakoztunk a Marcali Óvodai Központhoz. Az idei nevelési évben már csak a közös működés teszi lehetővé, hogy ne keljen megválnunk óvodapedagógustól.

Ez is csak erősíti azt a korábban már tapasztalt tényt, hogy mi minden szállal Marcalihoz kötődünk. Közös az orvosi ügyelet, a fogászati ellátás, ma már a háziorvosi körzet is közös. De a teljes szociális ellátás is a Marcali Szociális és Egészségügyi Ellátó Központon keresztül történik településünkön, mondhatom megelégedésünkre!

kozossegihaz27

EU-s pályázati forrásból a Csurgói LEADER közösségen keresztül megkezdődött Sávolyon az Agroturisztikai bemutatóhely építése. Ezek nem a „nagy" beruházások, de fontosak a település jelene, jövője szempontjából. A nagyberuházáshoz megvannak a tervek, megtörtént a „papír munka" ha jön a befektető mi készen vagyunk. Addig is lehajolunk minden „apró" lehetőségért, amivel a település javát szolgálhatjuk. Erre esküdött fel a Képviselő-testületünk.

Az előbb a Csurgói Leader Közösséget említette, én úgy tudom hogy Sávoly a Marcali és Térsége Területfejlesztési Egyesülethez csatlakozott. És azt hallom, hogy gondok vannak a marcali egyesület Állam általi elismerésével. Két „vasat tartanak a tűzbe"?

A területfejlesztéssel kapcsolatban két időszakról kell beszélnünk. Volt egy előző 7 éves ciklus és indul egy új 7 éves ciklus. Az Európai Uniós forrásokhoz, való hozzájutásnak voltak, és vannak szabályai. Mi az előző ciklusban azért csatlakoztunk Csurgóhoz, mert Marcali nem hozhatott létre a korábbi rendszerben saját szervezetet. Mi akkor úgy döntöttünk, hogy a csurgói közösséghez csatlakozunk.

Azt el kell mondanom, hogy egy korrekt kapcsolatunk volt az elmúlt ciklusban a Csurgói Leaderrel. Sávoly rajtuk keresztül jutott Európai Uniós forrásokhoz. Köszönjük szépen az Unió adófizetőinek és a közreműködő szervezetnek.

Most viszont egy új ciklus kezdődik, és Marcali jogosulttá vált saját területfejlesztési egyesület (LEADER csoport) létrehozására. Ennek tudatában, és annak a ténynek az ismeretében, hogy Sávoly ezer szállal kötődik Marcalihoz, természetes volt, hogy ide lépjünk be.

És ezt Sávoly érdekében tesszük. Tudomásul kell venni, hogy az új periódusban a Területi Operatív Program pénzeit Marcali, mint járási székhely kezeli, bonyolítja. A járási székhellyel rendelkező Leader szervezet plusz 1 mrd Forint fejlesztési pénzhez juthat. És további pénzek is rendelkezésre állnak. Változnak a számok, - inkább felfelé - ez nagyságrendileg 4 mrd forint. És ezt jól elkölteni mindannyiunk felelőssége! Ha együtt látjuk az elérhető forrásokat, ha közösen döntünk ezekről, akkor nagyságrendekkel hatékonyabban tudjuk felhasználni ezeket a forrásokat. De ehhez itt helyben kell dönteni! És nem másik térségben!

Én azt hallom, hogy Marcali egyesület alapítását, szervezet alakítását, az irányító hatóság elutasította.

Igen van egy levél az irányító hatóságtól, amiben azzal az indoklással, hogy a Marcali Képviselő testület elutasította a Marcali és Térsége Területfejlesztési Egyesülethez való csatlakozást, nem járul hozzá a területfejlesztési csoport megalakításához.

Ez pedig így nem fedi a valóságot. Az igaz, hogy az utolsó ezzel foglalkozó Marcali Képviselő-testületi ülésen előterjesztett megerősítő, összefoglaló határozati javaslatot a többség nem támogatta, viszont ez a döntés a Polgármesteri vétó miatt nem hatályos.

Van egy érvényes testületi határozata Marcalinak amivel belépett az Egyesületbe. A bíróság ez alapján jegyezte be az egyesületet !!!

Úgy tudom az irányító testületnek már készült egy anyag, amiben tételesen felsorolják a téves felvetéseit, és mellékelték a valós és törvényes állapotot bemutató dokumentumokat.

Még egy gondolat erről. Itt egymásnak feszül két érdek. A Csurgói Leader csoport ragaszkodik a korábbi helyzethez - itt jegyzem meg Sávoly tudta és engedélye nélkül továbbra is a tagjai között szerepelteti a településünket, ami persze nem igaz – és van egy új helyzet, ami minden józanul gondolkozó magánember, vállalkozó, civilszervezet, önkormányzat számára egyértelmű, hogy ott kell dönteni a fejlesztési forrásokról ahol azokat felhasználják! Marcali ennek a járásnak egy meghatározó települése több évszázada. Megvan a felelőssége, a környező településekkel szemben! És ezzel a felelőséggel élnie kell! 24 ezer ember él azon területen ahol a Marcali és Térsége Területfejlesztési Egyesület tevékenykedni kíván. Nem tudom elképzelni azt, hogy a Marcali Képviselő testület ennek ellenére döntene.

Nagyon bízom abban, hogy ez a félreértés tisztázódik, és rendeződik ez a helyzet.

Sok pénz az a 4 mrd forint de mindenegyes forintnak megvan a helye, a gazdaság élénkítésben, a munkahelyteremtésben, az infrastrukturális fejlesztésekben, és minden közösen, HELYBEN elhatározott cél megvalósítása érdekében.

Közelegnek a választások. Indulni kíván újra a Polgármesteri címért? És ha igen milyen elképzelései, tervei vannak?

Igen szándékomban áll újra megmérettetni magam. Terveim? Azt mondják a környékbeli kollegáim a Sávolyi MOTO GP –projektben már csak a Bobek hisz egyedül ... én ezt felvállalom, bár tudom, hogy vannak mások is akik még bíznak a szép végkifejletben. Én továbbra is hiszek abban, hogy ez a fejlesztés megvalósul, és én ezért mindent megteszek.

Úgy szoktam fogalmazni akkor lehet abbahagyni egy településvezetést, ha az készen van. Nos, még nem vagyunk készen. Még nagyon sok apró lépést kell tennünk, és ezeket szeretném megtenni a közjóért, Sávolyért.

Köszönöm a beszélgetést!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.