Szt mihalynap-09

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre óvodánkban a Mihály napi vásár, 2014.szeptember 29.-én. Ragyogó napsütés fogadta a vásározókat, és a vásárlókat, akik szép számmal gyülekeztek az óvoda udvarán.

A vásári forgatagot a nagycsoportosok műsora nyitotta meg dobpergéssel, vásári kikiáltóval, vásáros versekkel, körjátékkal. A táncot már kicsik és nagyok együtt ropták, megalapozva a jó hangulatot.

Az eladásra szánt portékák már hetek óta készültek a csoportokban, hogy a vásár napján friss gyümölcsért keljenek el, amely az elkövetkező időkben nyújt vitaminforrást a gyerekeknek. A „piacon" a nagycsoportosok árulták a gyerekek portékáit, gyümölcsben szabva meg annak árát, természetesen némi alkudozás után. Hamarosan minden áru elfogyott az asztalokról, a gyümölcsöskosarak pedig színültig teltek a sok finomsággal.

Ezután a gyerekeket népi játszótér várta, ahol kipróbálhatták a célba dobást, megküzdhettek a háromfejű sárkánnyal, horgászhattak és még sok különféle ügyességi játékban kipróbálhatták magukat. A játékokért köszönet Koltai Katalinnak.

A szép délelőtt gyorsan eltelt, a gyerekek élményekkel, és sok egészséges gyümölccsel lettek gazdagabbak.

Köszönjük a szülőknek, hogy a sok gyümölccsel hozzájárultak gyermekeink egészséges étkezéséhez.

Szt_mihalynap-01
Szt_mihalynap-02
Szt_mihalynap-03
Szt_mihalynap-04
Szt_mihalynap-05
Szt_mihalynap-06
Szt_mihalynap-07
Szt_mihalynap-08
Szt_mihalynap-09
Szt_mihalynap-10
Szt_mihalynap-11
Szt_mihalynap-12
Szt_mihalynap-13
Szt_mihalynap-14
Szt_mihalynap-15
Szt_mihalynap-16
Szt_mihalynap-17
Szt_mihalynap-18
Szt_mihalynap-19
Szt_mihalynap-20
Szt_mihalynap-21
Szt_mihalynap-22
Szt_mihalynap-23
Szt_mihalynap-24
Szt_mihalynap-25
01/25 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.