Skip to main content

Adventi iskolai kirándulás

Írta: Ősz Jánosné
Megjelent: 2014. december 21. Vasárnap, 04:03

20141213 145013

2014. december 13-án szombaton, Luca napján iskolai kirándulást szervezett a Ladi János Általános Iskola. Iskolánk tanulói, szüleik, illetve az iskolai dolgozók és családtagjaik alkották az utazó közönséget. Úti célunk Kőszeg és Szombathely nevezetességei és az adventi vásár megtekintése.

Először Kőszegen sétáltunk, hogy megnézzük a Jurisics-várat ( Sajnos csak az udvarra tudtunk bemenni, a vár le volt zárva), a Jézus Szíve-plébániatemplomot, Szentháromság-szobrot, Városkutat, a díszes Városházát, Főnix-Házat (A Jurisics Vár elővára), Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontot.

Az Európai Unió támogatásával felépült Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban olyan kiállítások tekinthetők meg, melyek híven szemléltetik a környék jellegzetes élővilágát. Az emeleti részen a gyerekek számára izgalmas interaktív bemutatók voltak (pl. madáróra, madarak eredeti tojásainak bemutatása, természetvédelmi feladatok, stb.)

A Chernel kertben sérült madarakat tekintettünk meg a gondozójuk színesítette ismertetővel. De legnagyobb élményt a gyerekek számára mégis a kalandparknak is beillő játszótér jelentette. Nehéz szívvel indultak tovább Szombathely irányába.

Következő és egyben az utolsó állomás Szombathely városa volt, ahol sötétedésig sétáltunk a város főterén, ahol vásári hangulatban volt részünk. Előtte itt is megtekintettünk néhány nevezetességet. A gyönyörű Székesegyház belsejét ámulva csodáltuk. Megnéztük az előtte lévő téren felállított betlehemet is. Élményekkel gazdagodva tértünk haza az esti órákban.

Írta és fényképezte: Ősz Jánosné.

{besps}2014a/2014-12-21-04-00-34{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb