Fő tartalom átugrása

Biztonságban Kéthelyen – előadás

Írta: Balla Mária
Megjelent: 2015. január 21. Szerda, 04:06

IMG 2194

A kéthelyi Nyitott Klub, a Művelődési Ház és a Kéthelyért Egyesület közös rendezésében a tűzmegelőzéssel és katasztrófavédelemmel kapcsolatos előadásokat hallgathattak az érdeklődő kéthelyiek Biztonságban Kéthelyen címmel.

A program előadói: Dávid Tamás tű. őrnagy, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi műveleti szolgálat kiemelt referense, Tompos Gábor tű. főhadnagy, a Marcali Hivatásos Tűzoltóság parancsnoka, Dr. Gelencsér András tű.hadnagy, a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztályának vezetője és Tóth Róbert tű.zászlós, a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség PV felügyelője.

Az jelen lévők otthonunk, környezetünk biztonságának megőrzéséhez szükséges fontos elméleti és gyakorlati ismeretek birtokába juthattak. Megismerhették továbbá a katasztrófavédelem szervezetét, a riasztások rendjét, a tűzvédelemmel kapcsolatos hatósági munkát, a kémények biztonsági és a szén-monoxid mérgezések megelőzésének kérdéseit, a márciusban hatályba lépő új Országos Tűzvédelmi Szabályzatot, és az égetés helyi szabályozását. Szó volt a települések katasztrófavédelmi osztályba sorolásáról, valamint az önkéntes mentőcsoportokról.

Képek: Molnár Balázs

{besps}2015/2015-01-21-04-02-58{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb