KÖZELBEN

035gadany

Március 28-án, szombaton a Ladecsics házaspár meghívására jöttek össze Gadányban, az Illancs majornál, a kék-túra egyik fontos elágazásánál a gadányiak, mesztegnyőiek és marcaliak, hogy részesei legyenek egy ünnepségnek, mely egy festői szépségben, romokban heverő kereszt felújításának befejezéséről szólt.

Ennek a keresztnek a történetéről keveset tudunk. Az állíttató nevéből következtettünk, leszármazói megerősítettek bennünket, hogy sváb emberekről van szó.

Ennek a keresztnek az állíttatói - a gadányiak ismerik - Orbán Jánosné (Margit néni) ősei voltak. Tőle kaptunk egy fényképet, amely a kereszt állíttatóinak a felmenőit örökíti meg, egyikük Margit néni nagymamája volt.

Az oszlopra állították, hogy az érdeklődők megtekinthessék. Mint Ladencsics Zoltánné elmondta:" Az elmúlt évben szentelte fel Iván atya az általunk állított Pléhkrisztust, a falu központjában. Hogy a Pléhkrisztusunk elkészülhessen, az egyházmegyei karitászon kívül, a település határában gazdálkodókat kerestük meg támogatásért. Hála nekik, annyi adományt kaptunk, hogy beleegyezésükkel, a megmaradt összegből 27 család kapott vetőmag támogatást, és még mindig maradt pénzünk. Ez a kereszt nagyon elhanyagolt volt, a tetejéről a vaskeresztet letörték, és elvitték. Úgy döntöttünk, hogy tisztelegve a jóérzésű gazdáknak, a fennmaradó adományból felújítjuk, pótoljuk a keresztet, és felszenteltetjük. Nem is gondolnánk, hogy milyen forgalmas ez a kereszteződés, erre vezet a Kéktúra útvonala is. Nem mindegy, hogy milyen állapotban látják a túrázók ezt a keresztet. "

Majd Iván atya megáldotta a felújított keresztet. A szép műsorban közreműködött énekkel Kalmár Tünde és Bognár György, aki még egy szép verset is elmondott a keresztről.

Búcsúzóul Ladencsics Zoltánné így szólt:. Rendezvényünk befejezéseként Ipolyi Arnold szavait idézem:"Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze maradványainkat és töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s azáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő."

Felhívással fordulunk az egyházmegye településeihez, miszerint újítsák fel az elhanyagolt, rossz állapotban levő keresztjeiket, hogy azok megmaradhassanak, utódaink is tiszteleghessenek előttük.

001
002
003
004
005
006
007
008
009
010
011
012
013
014
015
016
017
018
019
020
021
022
023
024
025
026
027
028
029
030
031
032
033
034
035
036
037
038
039
040
01/40 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.