Ballagás a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban
Tegnap utoljára szólt a csengő annak a 92 végzős tanulónak, akik életük legmeghatározóbb napját élik.
Búcsúznak egy iskolától, egy közösségtől, tanáraiktól és diáktársaiktól. A megható pillanatokban végignézve a végzős diákokon, ott voltak azok a könnycseppek, amelyek szinte mindent jelentenek. Mindent, ami elmúlt, s ami még jön, jöhet, de a jelen most ezt jelenti:
„A mai napon kezdődik el az életem, mert ma a világ egyik polgára lettem. Ma lettem felnőtt, mától másnak is számadással tartozom, nemcsak magamnak és a szüleimnek. Már nem csak a jegyeimért felelek, mától a világnak tartozom számadással, a jövővel, az élet nyújtotta minden lehetőséggel. Mától kezdve a dolgom az, hogy itt legyek, nyitott szemmel, lelkesen, felkészülten. Hogy mire? Nem tudom. Bármire és mindenre. Hogy elkezdjem az életet, és hogy szeressek, hogy vállaljam a felelősséget és éljek a lehetőségekkel."
A ballagás egyben számadás is. Számadás arról, hogy mi történt az elmúlt években, hogy ki és hogyan teljesített tanulmányilag, hogyan mutatott példát magatartásával, és hogyan építette a közösséget, hogy igazi család legyen.
Iskolánk igazgatója Markhard József és Bácsics Gábor az Erdészeti Szakoktatásért Közalapítvány kuratóriumi tagja jutalomkönyveket és pénzjutalmat adományozott a legkiválóbb diákoknak. Három tanuló, Szabados Máté László 14. A osztályos tanuló: kiváló tanulmányi eredménye és az erdész-technikusok országos versenyén elért teljesítményéért, Varga Bálint 12. C osztályos tanuló a „Jó tanuló, jó sportoló", és Molnár Martin Gábor 12. C osztályos tanuló kiváló gyakorlati munkájáért kapta iskolánk legnagyobb elismerését, az Emlékplakettet. A jutalomkönyvek is gazdára találtak, volt, aki kiváló gyakorlati munkájáért kapta, volt, aki kiváló tanulmányi eredményéért, versenyeken való részvételért, kiváló sportteljesítményéért érdemelte ki e nemes elismerést.
Hétfőtől azonban az ünneplés helyébe a komoly munka lép, hiszen megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák, szakmunkásvizsgák és a technikus minősítő vizsgák. Azt kívánjuk minden diákunknak, hogy legjobb tudásuk szerint teljesítsenek, és találják meg számításukat a „nagybetűs" életben is!
Fotó: Bogdán László HA3TBL
{besps}2015/2015-04-30-18-03-08{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2015/2015-04-30-18-03-41{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2015/2015-04-30-18-03-56{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2015/2015-04-30-18-04-21{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2015/2015-04-30-18-04-38{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.