Fő tartalom átugrása

Turistautak a Marcali-háton

Írta: Kövesdiné Panyi Antónia
Megjelent: 2016. március 23. Szerda, 04:10

DSCN1646

Szaka Zsolt, a Marcali Hagyományőrző Ipartestület elnökének, természetjáró kedves barátunknak az előadását hallgathattuk meg tegnap este a Faluházban, aki a Marcali környékén kijelölt turistautakat mutatta be az érdeklődőknek.

 

A vetítéssel egybekötött színes beszámolóban sok érdekes információt kaptunk a környékünkön lévő kisebb-nagyobb nevezetességről, látnivalóról. Kicsit büszke is voltam azokra a mesztegnyői fiatalokra, akikkel a ’90-es évek vége felé Szaka tanár úr, mesztegnyői pedagógusként elindította a természetjáró szakkört és a tervezett turistautak felfestését, kialakítását, majd karbantartását is megszervezte.

 

Ezekről az időkről is mesélt a közönségnek Szaka Zsolt. Azóta nagy fejlődésen, átalakuláson ment át térségünk turisztikai szempontból. Az Országos Kéktúra Dél-dunántúli, Mesztegnyőt érintő szakaszán is egyre több hátizsákos, bakancsos turista gyalogol és keresi fel a Faluháznál bélyegző, pihenőhelyünket, veszi igénybe szolgáltatásainkat, szálláshelyet, múzeumlátogatást, étkezést.

 

Az erdei vasutat is teljesen átalakították, megújították és kizárólag a turisztikának, az idegenforgalomnak szentelték. Ezeknek a lehetőségeknek és talán a társadalmi változásoknak – belföldi turizmus fejlődése – köszönhetően folyamatosan emelkedik látogatóink, szállóvendégeink száma. Jó lenne, ha még több érdeklődő fedezhetné fel Somogy-ország számunkra oly kedves és csodás vidékét!

 

Az előadás végén többen érdeklődtek, kérdeztek az előadótól, és egy tartalmas beszélgetéssel, zsíroskenyerezéssel zártuk a „Ráérős esti beszélgetések” sorozatunk márciusi programját.

Köszönöm Szaka Zsoltnak a tartalmas előadást és az érdeklődőknek a részvételt!

 

Mesztegnyő, 2016.03.21.

 

Kövesdiné Panyi Antónia

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb