Fő tartalom átugrása

A verseny folytatódik…

Írta: Kisgyura Brigitta
Megjelent: 2017. április 20. Csütörtök, 17:34

DSC 3228 1024x683

Szent György hava, a szeszélyes április, igazi fagyos szeleket hozott, ezért a gyakorlati feladatok közül a döntést elhalasztották a pénteki versenynapra, bízunk benne, hogy akkor kint, terepen is elvégezhetik a vizsgafeladatot, nemcsak a tanpályán.

 

Reggel egy közös fotó erejéig összeálltak a versenyzők, akik egymásnak riválisai, de nem ellenfelei, hiszen mindenki a saját tudását hozzáadva a maga bizonyítványáért küzd. Vadászkürtöseink indították útjára a versenyzőket.

 

A gyakorlati-szakmai tudásról adtak ma számot a tanulók. Versenyzőink a felismerési versenyszámmal (állat- és növényfelismeréssel) kezdték a mai napot, majd a tanpályára mentek, ahol a motorfűrész szét- és összeszerelése, szúróvágás, lánckímélő darabolás volt a feladat.

 

Közben zajlott a verseny tovább, hiszen a versenyzők négy helyszínen, forgószínpadszerűen végezték a számukra előirányzott feladatokat. A kijelölt területen kellett a közelítő-géppel a közelítést, a tisztítás-jelölést végrehajtani, természetesen a versenybírók szigorú felügyelete mellett.

 

Fotósunk közben lencsevégre kapta az első szőcsényi gólyapárt, akik a Kastély parkjában sétáltak és élelmet kerestek.

 

A finom ebéd elfogyasztása után a verseny tovább folytatódott.

 

Közben az iskola épületében először Stihl bemutató volt délelőtt 10 órától, majd Pinczés Péter, a Husqvarna területi képviselője mutatta be a diákoknak az általuk forgalmazott termékeket. Kérdezni mindig kell és lehet, a jó választ adó tanulók értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak.

 

A versenybíróknak még van dolguk késő délután is, hiszen értékelik a napi napot és előkészítik a holnapi, szóbeli verseny tételeit.

 

Iskolánk mindig figyelt azokra a kapcsolatokra, amelyek az évek folyamán kialakultak, a támogatókra, akik nélkül az oktatás technikai színvonala – talán – szerényebb lenne. A munka dandárján túl, köszönetet szeretnénk mondani Mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta, támogatja intézményünket, ezért hívtuk és vártuk Őket az esti állófogadásra.

Fotó: Bogdán László - HA3TBL

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb