Fenntarthatósági Témahét

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium két osztálya vett részt a múlt héten az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében meghirdetett Fenntarthatósági Témahéten.
Az idei év három témahete közül nem hiába a Fenntarthatósági témahétre esett a választásunk, hiszen Örökös Ökoiskola címmel rendelkező, tudatos, felelősségteljes és fenntartható módon gazdálkodó és gondolkodó iskolaként, jó alkalomnak tartottuk, hogy a diákjaink a témahét kiemelt témájával, a passzív házak előnyeivel ismerkedhessenek meg.
Az ökológiai lábnyomunk csökkentése, a tudatos vásárlás, a fenntartható erdőgazdálkodásból származó papíráruk vásárlása többnyire ismert a fiatalság körében, viszont a passzív házrendszerekről már sokkal csekélyebb tudással bírnak.
Alkalmunk volt Székesfehérváron egy demonstrációs célú mintaház meglátogatására, ahol többek között a szürkevíz használatáról, napelemről, napkollektorról, LED-es fényforrásokról, építészeti kritériumokról és technológiákról hallhattunk előadást. Majd az iskolában folyt tovább a „munka”, ahol friss pedagógiai módszerekkel, izgalmas játékokkal, csoportmunkában dolgozták fel a tanulók az új ismereteket.
Bízunk benne, hogy ezekből a gyerekekből, a környezetük iránt érzékeny és felelősségteljes felnőtt válik.
A galériához kattintson a képre!








