Skip to main content

A víz áll a klímavédelem középpontjában

Írta: Somogy Megyei Önkormányzat
Megjelent: 2017. szeptember 15. Péntek, 04:14

21731707 10155141534742832 3731763536200169753 o

A víz védelme az egyik legfontosabb kérdés a klímaváltozás okozta károk megelőzése, kezelése terén – hangzott el a Somogy Megyei Klímastratégia kidolgozását szolgáló szőcsénypusztai rendezvényen csütörtökön.

 

A témák között adottságainknak megfelelően szerepelt az agrárium és a vizes élőhelyek védelme, valamint az előttünk álló kihívásokra adandó válaszokat nemzetközi tapasztalatok bemutatásának segítségével is keresték a résztvevők.

 

Torma Sándor, az intézmény megbízott igazgatója köszöntőjében elmondta: természetesnek tartja, hogy náluk rendezik az ülést, és részesei lehetnek a stratégia kidolgozásának, hiszen a megye egyik olyan iskolájáról van szó, amelyik képzéseiben és szellemiségében is megjelenik az agrárium, s ezzel együtt a klíma védelme.

 

- Somogy megye vezetősége és a projekthez csatlakozó valamennyi szereplő egyetért abban, hogy nagy hangsúlyt kell helyezni a jövő generációját képviselő fiatalok időben történő felvilágosítására, hiszen az elkövetkezendő időkben a klímaváltozás mértékének és hatásainak csökkentése a felnövekvő nemzedék feladata lesz. Ezért is fontos állomása ez az iskolai workshop a klímastratégiának. Az eddig elkészült klímastratégia társadalmasítása különböző rendezvényeken történik, a mai széles spektrumú program előrelépést jelent a következő időszak munkájához – hangsúlyozta Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke megnyitó beszédében.

 

A Platform ülésén Borbás Zoltán, a Kaposvári Egyetem kancellárja kiemelte: a klímaváltozás nem a melegedésről, hanem a szélsőségről és elsősorban a vízről szól. A somogyi campus elkötelezett agrárintézményként a megoldások keresésében, ezért az egyetemen klímakutató központot hoznak létre.

 

Horn Péter akadémikus előadásában hangsúlyozta: a klímaváltozásnak és világszerte zajló építkezéseknek köszönhetően drámaian csökken a talajvízszint, aminek hatására jelentősen lecsökkentek a mezőgazdasági termőterületek. Ez kihat az állattenyésztésre is, bár az ágazat fejlődése vitathatatlan, a tejtermelésben résztvevő szarvasmarha állomány legelőterülete csökkent, de a tejhozam emelkedett. Ettől függetlenül a növelni kell az öntözött területeket, ha fenntartható mezőgazdaságot szeretnénk.

 

Utóbbihoz csatlakozott Gombos Sándor is, aki elmondta: Somogy kitörési pontja a kertészet és a feldolgozóipar lehet, ám ehhez elengedhetetlen az öntözőterület növelése. Megyénk ugyan nincs katasztrofális helyzetben 1-2 fokos felmelegedés esetén sem - nem úgy, mint a Duna-Tisza-közi megyék – de a sikeres agráriumhoz jól átgondolt vízgazdálkodásra van szükség. Célként fogalmazta meg az aszály-monitoring kialakítását, a vetőmag nemesítést, szárazságtűrő növények termesztését, illetve azt, hogy minél több somogyi dolgozzon kézművesen.

 

A Duna-Dráva Nemzeti Park képviseletében Szegvári Zoltán vizes élőhelyek védelméről tartott előadást, melyben elhangzott a korábbi évtizedek vízkezelési problémák sorozatával járt. Az ár- és belvízvédelmi intézkedések, a mederrendezések a termőföld, a növény- és vízi állatvilág rovására zajlottak, amikor eltérítették a vízfolyásokat eredeti útvonaluktól. Éppen ezért fontosak mindazok a beruházások, melyek a víz védelmében zajlanak a Drávától a Balatonig.

 

Prépost László, Kaposszerdahely polgármestere, a megyei közgyűlés tagja nemzetközi tapasztalatokról számolt be. Bemutatta a norvégok válaszát a klímaváltozásra, ahol környezettudatos nevelés keretében mintafarmon ismerhetik meg a mezőgazdaságot a diákok, de a szelektív hulladékgyűjtés is más színvonalon zajlik, mint például nálunk.

 

Az ülés végén elhangzott, hogy a projekt következő rendezvénye októberben lesz Barcson, illetve várhatóan szeptember végén kiírják a települési klímastratégia pályázatot is.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb