Balatonmáriafüdő megúszta, de a Sió-völgye vízben úszik

Balatonmáriafüdőn, ahol napok óta a legmagasabb a tó vízállása, a polgármester visszavonta a harmadfokú belvízvédelmi készültséget. A Sió-csatornában, ahová jó ideje maximális sebességgel engedik a Balaton vizét, rekordmagasságú a víz, ami komoly gondokat okoz. A Balaton átlagos vízállása csütörtökön 132 centiméter maradt.
„Egyelőre megúsztuk” – nyilatkozta Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere a hirbalaton.hu-nak, miután szerdán elmúlt az erős szelek veszélye. Mint kifejtette, a legnagyobb ellenfél az erős, észak felől érkező szél a Balaton magas vízállásánál.
A polgármester március 16-án rendelt el harmadfokú készültséget, amit meg is tettek homokzsákokkal, szivattyúkkal, sőt egy rövid gátat is építettek a part-közeli Mária hotelnél. A hétvégi sok csapadék és a hét eleji erősebb szelek miatt néhány mélyebb fekvésű ingatlannál kellett ugyan vizet szivattyúzni, és a közvetlen tóparti utcákon megjelent a víz, de végül nem fújt olyan erejű szél az elmúlt napokban, ami rendkívüli gondokat okozott volna. Ezért szerdán délután vissza is vonta a készültségi-riadót – mondta Galácz György.
Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője a hirbalaton.hu megkeresésére arról számolt be, hogy pénteken gyenge hidegfront érkezik a térségbe, átmenetei szélerősödés várható, de nem lesz viharos erejű. Egyre több napsütésre számíthatunk. Jövő szerdáig nem valószínűsíthető olyan mennyiségű csapadék, és olyan erősségű szél, ami a Balaton vizének kilengését, vagy olyan fokú hullámverését okozhatná, ami gondokat jelent – tette hozzá a meteorológus.
A vízügy hivatalos internetes oldalán (vizugy.hu) látható adatok azt mutatták csütörtök délután, hogy a Balaton átlagos vízszintje – maximális vízeresztés mellett – továbbra is 132 centiméter. A Sió-csatornában Ozoránál viszont két napja megdőlt az 1974-es vízállásrekord, ami 434 centimétert mutatott. Mára 8 centiméternyit apadva, 442 cm-es a vízállás, azonban a Sió vize egyre intenzívebben, jelenleg 64,2 köbméter/másodperces sebességgel folyik.
„Úszunk” – röviden így jellemezte a Sió-menti állapotokat az alfahir.hu-nak pár napja Kersák György, a Siófok-térségi Gazdakör elnöke. Egyes helyeken, például Siójutnál tragikusan néznek ki a víz alatt álló földek – tette hozzá. A gazdák két éve és 2014-ben is petícióztak, amikor rizskombájnokkal aratták a kukoricát, mert akkor is vízben álltak a földjeik a Sió-csatorna mentén, az intenzív vízeresztés miatt – írta a hírportál.