Fő tartalom átugrása

Egészségnap Szőcsényben

Írta: Kisgyura Brigitta
Megjelent: 2018. október 18. Csütörtök, 13:28

IMG 9482

Minden ősszel egészségnapot rendezünk iskolánkban, nem volt ez a tegnapi folyamán sem másképp. A „vénasszonyok nyara” kedvezett a szabadtérre tervezett programoknak. Két nagy részre lehet osztani a napot, az első felében előadásokat hallgathattak a tanulók és tanáraik, a második részben sportprogramokon vehettek részt az osztályok.

 

A versenyszámokon értékes pontokat lehetett gyűjteni, a nap lezárásaként pedig, az eredményhirdetésen az első három helyezett csapatot, osztályt illette az oklevél, a kupa, ill. a legeredményesebb osztály a Kollégium és az Erdészeti Szakoktatásért Közalapítvány 20000,-Ft-os utalványát kapta, amelyet osztálykirándulásra fordíthatnak.

 

Előzetes feladatként az osztályok egy-egy ország nemzeti ételeit jelenítette meg plakátokon, amelyet egy háromtagú zsűri értékelt. A hét folyamán mindenki láthatta a plakátokat, amelyeken nemcsak ételek fotói, illusztrációk, hanem receptek is voltak.

 

Az egészségnapot Tóth Krisztina igazgató asszony nyitotta meg, utána a tanulók forgószínpad-szerűen mentek az előadókhoz. Vendégelőadó volt Gajár Hajnalka, a Marcali Mentőállomás vezetője, aki a mérgezésekről tartott előadást, Szalai Miklós pszichológus, aki a digitális világ veszélyeire hívta fel a figyelmet és Nyírő Viktória helyettes védőnő, aki a testi-lelki egészségről mondott hasznos gondolatokat. Emellett két kollégánk is készült érdekes témával, Antics József az ókori olimpiákat hozta közelebb a diákokhoz, dr. Takács László az erdő hasznosságáról, hármas funkciójáról beszélt. Minden osztály 3-3 előadást hallgatott meg, ezután következtek a sportprogramok.

 

A diákoknak lehetőségük volt az uszodába menni, erdei túrán, erdei olimpián, kerékpáros ügyességi versenyen részt venni; elsajátítani néhány karate fogást, ill. egészséges ételeket készíteni. A jó hangulatú délelőttöt áthatotta a versenyzés szelleme, mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést. Első helyen végzett a 10. A osztály, holtversenyben második a 13. B és a 9. C osztály. Gratulálunk minden lelkes szervezőnek, résztvevőnek, győzteseknek!

 

Írta: Kisgyura Brigitta
Fotó: Csernalovics László, Matakovics István

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb