Fő tartalom átugrása

Kikiáltási áron kelt el a balatonberényi gyermeküdülő

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2021. május 27. Csütörtök, 16:04

p20171110aaea7f84

527 millió 760 ezer forintért, azaz kikiáltási áron kelt el az egykori balatonberényi gyermeküdülő, amely korábban évtizedekig a Vas megyei önkormányzat tulajdonában volt.

 

 

Május 10-én, hétfőn délután négy órakor jelent meg a volt balatonberényi gyermeküdülő árverési hirdetménye a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverési oldalán. A nyugat.hu tudósítása szerint a licit május 15-én reggel 8-kor indult, de kedd este háromnegyed kilencig nem történt semmi. Ekkor valaki felajánlotta a kikiáltási összeget, majd a licitet lezárták. Az E-Árverés adatai szerint a 16 ezer négyzetméteres ingatlan 527 millió 760 ezer forintért, azaz kikiáltási áron kelt el.

 

A portál szerint a szerencsés licitáló nemcsak egy Balaton-parti épülettel lett gazdagabb, de ingóságokkal is, amelyek hozzátartoznak a nyaralóhoz és amelyeknek összértékét 710 ezer forintra becsülte a MNV Zrt. Ez kétezer tárgyat takar , többek között bútorokat, ágyneműket, 420 porcelántányért, 76 tollasütőt.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb