KÖZELBEN
mtksz-allas

balatoni hajozas 6

Siófok-Balatonfüred, 2021. június 12., szombat (MTI) - A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bizakodva tekint a 2021-es nyári szezon elé, a járvány előtti idők visszatérésére számít, felújított hajókkal, kibővült menetrenddel és programkínálattal ünnepli a balatoni hajózás 175. évét - hangzott el szombaton a társaság szezonnyitó ünnepségén, amely Siófokon kezdődött, majd Balatonfüreden ért véget.

 

 

Veigl Gábor vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg 16 kikötőből indulnak menetrendi és 11 kikötőből sétahajók. Július 3-ától, a hajózási főszezon kezdetétől már 15 kikötőből indulnak sétahajók, 9 kikötőből bulihajók és 8 kikötőből gyerekhajók. A csaknem két éve meghatározó állami tulajdonba került hajózási társaság flottája jövőre két új komppal és két új katamaránnal bővül, amelyeknek elkezdődött a gyártása. Az állami tőkeemelésnek köszönhetően a következő években sorra megújulnak a kikötők, révállomások, és újabb hajók beszerzésére is sor kerülhet - beszélt a jövőbeni tervekről.

 

A Bahart a jubileumi programsorozatban roadshow-kat tart, művészeti pályázatot indított, továbbá őszig három kikötőben - Siófokon, Balatonfüreden és Badacsonyban - kültéri kiállításokon mutatja be a balatoni hajózás elmúlt 175 évének főbb eseményeit. Szeptember 18-án sor kerül a balatoni hajók 25 évenként megrendezett együttállására is, amikor valamennyi bahartos és egyéb személyszállító hajó felsorakozik Siófok és Balatonfüred között - hangzott el a rendezvényen.

 

Veigl Gábor vezérigazgató az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, a 10,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság a tavalyi 3,3 milliárd forintos árbevételt hozó évnél idén valamivel többet, 3,5 milliárd forintot remél változatlan személyjegyárak mellett. Tavaly az előző, rekordévhez képest a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza a pandémia hatására, a kiesést csaknem teljesen kompenzálni tudták vízépítési munkákkal - idézte fel.

 

Az ingatlanértékesítéseknek köszönhetően kiugró, több mint egymilliárd forintos eredménnyel zárták az elmúlt évet. A Bahart két kempingje, a siófoki hotele, a csopaki közforgalmú kikötője, egy siófoki dísztérrész, valamint szolgálati lakásoknak helyet siófoki ingatlanja eladásából 3,6 milliárd forint bevétele származott, amit fejlesztésekre fordít a vezérigazgató tájékoztatása szerint.

 

A legutóbbi közgyűlés döntése értelmében többet nem hirdetik meg a Bahart kikötőláncát bérbeadásra, azt a társaság maga fogja üzemeltetni a továbbiakban is. A tihanyi piacnak helyet adó területét a cég a sikertelen értékesítési kísérlet után egyelőre nem kívánja eladni, sorsáról a kikötő-fejlesztési tervek, valamint a helyi önkormányzat fejlesztési terveinek ismertében dönt - mondta Veigl Gábor.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.