KÖZELBEN
mtksz-allas

929742

A somogyiak mindig összefogtak a bajban, legutóbb a horvátországi földrengés okozta károk felszámolásához, az újjáépítéshez járultunk hozzá. Most ismét a somogyiak összefogását, segítségét kérem, ugyanis ezúttal megyénkben történt katasztrófa. Több mint négyszáz házban tett kárt a péntek esti vihar Somogy megyében.

 

 

Jelenlegi ismereteink szerint a leginkább érintett település Kadarkút, ahol 303 ingatlan károsodott. Ságváron és Mezőcsokonyán 32-32, míg Bárdudvarnokon 31, Kiskorpádon pedig 3 ház érintett. Ezek csak a már rendelkezésre álló adatok, információink szerint több másik somogyi településen is pusztított a vihar. Van olyan is, ahonnan még nem jelezték a károkat. Arra kérem a vihar károsultjait, jelentkezzenek a helyi önkormányzatnál igényeikkel!

 

 

Kérem, a több mint 1400 Somogyban megválasztott képviselőt, polgármestert, hogy egyhavi tiszteletdíjukról mondjanak le, ezzel is támogassák ezt a nemes ügyet. Emellett arra kérem a somogyi polgárokat fogjunk újra össze, segítsünk a bajbajutottakon! Örömmel jelenthetem, hogy az elmúlt napokban ismét megtapasztaltam az összefogás erejét. A Somogy megyei Építész és Mérnöki Kamara teljes mellszélességgel az ügy mellé állt és megkezdte a károk felmérését, hogy a kormányzattól is megfelelő támogatást tudjunk elérni. A Somogy Megyei Önkormányzat létrehozott egy bankszámlát, mely kimondottan a viharkárokat elszenvedők támogatására szolgál.

 

Számlaszám: 10039007-00313955-00000110

Közleményben kérjük feltüntetni a támogatni kívánt település nevét.

A jelenleg ismert károsult települések:

Kadarkút, Ságvár, Bárdudvarnok, Kiskorpád, Mezőcsokonya

 

 

Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárul a károk felméréséhez, enyhítéséhez, a bajbajutott somogyi családok támogatásához!

 

Biró Norbert
elnök
Somogy Megyei Közgyűlés

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.