214239716 5811659195571919 3904850183835476622 n

Fonyód, 2021. július 8., csütörtök (MTI) - A tervek szerint augusztus 28-án, szombaton megtartják a X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között.

 

 

Hidvégi József (Fidesz), Fonyód polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amely az elmúlt években szervezte a fonyódi eseményt, a versenyt ezúttal most szombaton bonyolítja le új útvonalon, Zamárdi és Tihany között.

 

Hidvégi József kiemelte, tavaly már mintegy 1200 hajóegység teljesítette a Fonyód-Badacsony távot. A rendezvény kinőtte a fonyódi starthelyszínt, ezért szervezte meg idén máshol a szövetség az átevezést. A helyi civil szervezetek szerint azonban ragaszkodni kell a hagyományokhoz, és a Balaton-átevezést az eddigi útvonalon is meg kell szervezni. A kezdeményezés mellé állt a város önkormányzata - fogalmazott a polgármester. A megvalósításban fontos szerepet vállalt a Fonyódi Turisztikai Egyesület - tette hozzá.

 

Posza Róbert, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy a szervezésben, a biztosítás lebonyolításában országos rendezvényeken tapasztalatot szerzett munkatársak fognak segíteni, az időmérést pedig erre szakosodott cégek közreműködésével oldják meg.

 

A X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között augusztus 28-án tartják, kedvezőtlen időjárás esetén az esőnap augusztus 29. vasárnap lesz, de az azt követő két hétvégét is kijelölték a szervezők pótnapoknak. A rendezvényen kézi hajtású vízi járművekkel lehet részt venni. Idén 500 hajóegységben korlátozzák a résztvevők számát.

 

Nevezni az esemény hivatalos weboldalán, a https://balatonatevezesfonyod.hu-n lehet augusztus 15-e éjfélig, helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.