KÖZELBEN

komp napos

Budapest, 2021. szeptember 10., péntek (MTI) - Új csúcsot ért el a balatoni komp nyári utasforgalma az idén, amely a tavalyit csaknem 15 százalékkal, de az elmúlt évtizedek rekordévének számító 2019-est is 3 százalékkal túlszárnyalta; a szállított kerékpárok száma 2019-hez képest 25 százalékkal nőtt augusztus végéig - közölte Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.

 

 

Emlékeztetett arra, hogy tavaly a pandémia hatására visszaesett a szállított gépjárművek száma, idén azonban a 2019-est is felülmúlta, 7 százalékkal. A balatoni kerékpáros-turizmus dinamikus fejlődését mutatja, hogy a kompon szállított biciklik száma az elmúlt 5 évben 50 százalékkal nőtt.

 

Idén megdőlt az elmúlt évtized napi utascsúcsa is a kompon: augusztus 20-án 19 532-en keltek át Szántód és Tihany között.

 

A hajójáratok közül továbbra is a Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon közlekedők a legnépszerűbbek.

 

A leglátványosabb keresletbővülés a balatonlellei séta- és programhajók iránt volt, az egyre népszerűbb dél-balatoni településen vették legtöbben igénybe a cég gyermekhajóit, és a sétahajókra váltott jegyeket tekintve is dobogós helyet ért el, megelőzve nagyobb tóparti városokat.

 

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a cég 10 egységből álló vitorláskikötő-lánca csaknem 100 százalékos kapacitáskihasználtsággal üzemelt a nyáron.

 

A 75 százalékban állami, 25 százalékban tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő társaság a tavalyinál is jobb évben bízik idén, változatlan személyjegy-árak mellett az árbevétel várhatóan 3,5 milliárd forint körül alakul - mondta Veigl Gábor.

 

A BAHART két kempingje, a siófoki hotelje, a csopaki közforgalmú kikötője, egy siófoki dísztér, valamint szolgálati lakásoknak helyet adó siófoki ingatlaneladásából származó bevételeit fejlesztésekre fordítják a vezérigazgató tájékoztatása szerint. A tavaszi közgyűlés döntése értelmében a társaság továbbra is maga fogja üzemeltetni vitorláskikötő-láncát - mondta a cégvezető.

 

A BAHART flottájában sorra újulnak meg a hajók, a társaság 2021-ben több mint 200 millió forintot fordított korszerűsítésekre annak érdekében, hogy modern utazási feltételeket és üzembiztos működést biztosítson az utasoknak - folytatta a vezérigazgató. A régi hajók rekonstrukciója mellett jövőre újak is munkába állnak; 2022-ben két 45 méteres komp érkezik a Balatonra. Jövőre a célok között szerepel a kikötők és a révállomások megújítása is - mondta Veigl Gábor.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.